MIÉP - Jobbik előadás az AKH-ban
Nyolc éve hanyatlik az oktatás. Többek között erről tartottak előadást a MIÉP - Jobbik Harmadik út újbudai országgyűlési képviselőjelöltjei.
Nyolc éve hanyatlik az oktatás. Többek között erről tartottak előadást a MIÉP - Jobbik Harmadik út újbudai országgyűlési képviselőjelöltjei.
Az MDF képviselőjelöltje szerint a Fidesz suttogó propagandája azt terjeszti, aki az MDF-re szavaz, kárba vész a szavazata.
Az MDF képviselőjelöltje szendvicsekkel, borral, és nagy operett slágerekkel kedveskedett a választópolgároknak.
Az MSZP képviselőjelöltje a Fehérvári úti piacnál szóróanyagokat osztot és beszélgetett a környéken lakókkal.
Az MDF támogatja a Bikás Park Egyesület kezdeményezését, hogy ne legyen beépíthető a Bikás domb. Erről született megállapodás a két fél között.
A fel nem használt kopogatócédulákat megsemmisítette a FIDESZ.
Újbuda Önkormányzata március 20. és április 20. között szervezi meg a tavaszi nagytakarítási akcióját a kerületben.
A Nemzetközi Nőnap alkalmából minden évben egy-egy szál piros szegfűvel kedveskedik a járókelőknek az MSZP. Idén március 8-án öt újbudai helyszínen köszöntötte fel a párt a hölgyeket.
Március negyedikén a Fidesz Vahot utcai kitelepülésén a párt a 14. havi nyugdíj támogatására gyűjtött aláírásokat, illetve kopogtatócédulák leadására is volt lehetőség.
Mostantól az érdeklődők már a Kaptárkő utcában is felkereshetik a párt választási irodáját.
Péntek délután a Hotel Gellért Tea Szalonjában tartott MDF kampánynyitó megbeszélés fő pontja a kerületi program bemutatása volt.
Szőke László, az MDF 16. választókerületének jelöltje egy operett estre invitálta Albertfalva lakóit a közösségi házba. A péntek késő délutáni koncert fellépő művésze Tarján Pál volt.
A Magyar Villamos Művek Rt. lecserélte gépparkját és így a 15 számítógép az Albertfalva Gyermekeiért Alapítványon keresztül jutott el a gyerekekhez.
Az újbudai Gárdonyi Géza szobornál 'asztalozott' Csapody Miklós február 24-én. A politikus az MDF programjáról nemcsak szóban, írásban is tájékoztatta a járókelőket.
A magyar gazdák és a Fidesz rendezvényeken népszerűsíti a hazai termékeket.