Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 6. vasárnap, Brúnó, Renáta

Civil szervezetek

A civil szervezetek, egyesületek fontos szerepet töltenek be Újbuda polgárainak életében.

A kerületünkben található szervezetek listája ide kattintva tekintehő meg.

Civilek is beleszólhatnak a közlekedési változásokba  

Civilek is beleszólhatnak a közlekedési változásokba
A kerületi civil szervezeteket tömörítő Civil Fórumot fogadta Újbuda főépítésze, valamint a városüzemeltetési és a közlekedési osztály. Tervük az volt, hogy megvitassák a 4-es metró indulásával összefüggő közlekedési kérdéseket. A megbeszélésen leginkább Őrmező parkolási rendjéről, P+R parkolók építéséről és a metró felszíni rendezéséről esett szó.

Biztonságosabbá tennék az iskolákat  

közbiztonsági fórum

A kerület közrendjében érintett hivatalos és civil szervezeteket hívta össze Újbuda polgármestere, hogy a helyi eredményekről, problémákról és azok megoldási lehetőségeiről egyeztessenek. A közbiztonsági fórumon napirendjén a szeptemberi tanévkezdés foglalta el az első helyet, a rendőrség idén több iskolai programot is indítana.

Meghívó Civil Információs Fórumra  

Dr. Simicskó István, Újbuda országgyűlési képviselője Civil Információs Fórumot szervez a kerületi civil szervezetek számára. A fórum keretében tájékoztató előadások hangzanak el a 2013-as Nemzeti Együttműködési Alapnál benyújtható szakmai pályázatokról, a 2012-es pályázatok elszámolási módjáról, valamint az EPER (Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszer) használatáról.

Segítség az áldozatoknak  

2006-ban kezdte meg működését az Áldozatsegítő Szolgálat, melynek küldetése, hogy a lehető legnagyobb mértékben csökkentse az elkövetett bűncselekmények áldozatainak sérelmeit.

Újbudai Konzultáció az új Civil Törvényről

Az Országgyűlés 2011. december 5-én elfogadta az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szól 2011. évi CLXXV. törvény. A keret jellegű törvény számos újdonságot tartalmaz a civil szervezetek számára. A jobb megismerés érdekében Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata tisztelettel hívja a kerületi civil szervezeteket február 29-én 14 órától tartandó konzultációra. A törvény legfontosabb elemeit Dr. Latorcai Csaba helyettes-államtitkár úr (Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium) ismerteti.

Civil fórum a városfejlesztésről  

A kerület főépítésze, Takács Viktor vezette le azt a Polgármesteri Hivatalban megrendezett fórumot, amelyre az újbudai városrészek civil egyesületeit hívták meg.

Profi Nonprofitok

36 budapesti civilszervezet fejlesztését szervezte meg és kísérte végig 2009.05.01 és 2010.09.30. között a Nonprofit Információs és Oktató Központ (NIOK) Alapítvány, valamint partnerei, az Ifjúsági Koordinációs és Szolgáltató Egyesület, a Tanácsadók a Fenntartható Fejlődésért, és a Nonprofit Humán Szolgáltatók Országos Szövetsége. A fejlesztéseknek köszönhetően a fővárosi alapítványok és egyesületek nem csak mindennapi munkájukat tudják a jövőbben profibban végezni, de javult forrásteremtő kapacitásuk is, melynek következtében könnyebben tudnak majd fenntartható, tervezhető munkát végezni.

60+ Médiaműhely - rádió: MÖÖÉÉF

A normakontrol megvalósítása az EU ban, Magyarországon... Az esélyegyenlőségi normakontrol bevezetését szeretné elérni egy civil szervezet a neten, fórumot alapítva: www.mooeef.hu. A MÖÖÉÉF alapítójával, Szűcs Gábor Győzővel beszélgetett Domin Jolán célkitűzéseikről,törekvéseikről, és hogy miért látják szükségét a szerveződésüknek.

Fórum a zöldebb Újbudáért  

Újbuda Önkormányzatának frissen alakult környezetvédelmi osztálya civil szervezeteket hívott meg a Polgármesteri Hivatal nagytermébe, hogy a megújításra váró környezetvédelmi koncepcióról egyeztessen. Az öt fiatal szakember részvételével egy hónapja indult osztály és a polgármester legfőbb célja, hogy a "Zöld Újbuda" elképzelés szellemében megvalósuló új tervezet a civil szféra teljes bevonásával valósuljon meg.

Az Újbudai Civil Fórum közleménye

Az Újbuda Civil Fórum tagjai a képviselő-testület frakcióival és frakció nélküli tagjaival folytatott konzultációt követően június 5-én megbeszélést folytattak Újbuda Polgármesterével, Molnár Gyulával.

Az ÚJBUDA Civil Fórum közleménye  

Május 27-én az ÚJBUDA Civil Fórum tagjai konzultációt folytattak ÚJBUDA képviselő-testületének frakcióvezetőivel, vagy helyetteseivel és a frakcióval nem rendelkező képviselőkkel.

Tisztújítás a Vöröskeresztben  
 

A Magyar Vöröskereszt életében 2008 a tisztújító kongresszus éve. Országos szinten és régiókra bontva is ilyenkor választják meg a vezetőségi tagokat. A Vöröskereszt Dél-Budai szervezetének tisztújítására március utolsó hétvégéjén került sor az Önkormányzat dísztermében

Oldalak