Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
november 30. kedd, András, Andor

Az ÚJBUDA Civil Fórum közleménye

Május 27-én az ÚJBUDA Civil Fórum tagjai konzultációt folytattak ÚJBUDA képviselő-testületének frakcióvezetőivel, vagy helyetteseivel és a frakcióval nem rendelkező képviselőkkel.

A megbeszélés célja a testület működőképességét akadályozó tényezők feloldásának elősegítése, a halaszthatatlan döntések meghozatalának szorgalmazása.

A konzultáció őszinte légkörben folyt, azon számba vették a kibontakozás lehetőségeit. Az ÚJBUDA Civil Fórum tagjai - az elhangzott felvetések alapján - a közeli napokban megbeszélést kezdeményeznek a polgármesterrel. Ezt követően javaslataikkal újra megkeresik a mai konzultáció résztvevőit.

Budapest, 2008. május 27

Bana Sándor - A Civil Fórum soros elnöke (2008. 05. 28.)

LEGFRISSEBB
×

Elszabadult beruházások  

VABA lakópark a Bikás park mellett

Újbuda Önkormányzata szigorú feltételekhez köti, mi és hogyan épülhet a kelenföldi városközpont meglévő épülete helyére, mégis politikai jellegű hangulatkeltés folyik a beruházás ellen. A tiltakozók eközben szó nélkül hagyják azokat a jelentős építkezéseket, amelyeknél a kormány felmentést adott az építési szabályzat alól, és elvette a lehetőséget az önkormányzattól, hogy a helyiek érdekeit képviselje.