Nem tévesztendő össze a következővel: Sas-hegy.
Sashegy (egybeírva) Budapest egyik városrésze a XI. és a XII. kerületben. Nevét a Sas-hegyről kapta.
Fekvése
Határai: Hegyalja út a Dayka Gábor utcától – Kálló esperes utca – Hegyalja út – Budaörsi út – Brassó út – Dayka Gábor utca a Hegyalja útig.
Története
A Sashegy elnevezésére vonatkozóan Hanusz István „Hazai történetünk állatregéiről” című XIX. század közepén megjelent kötetében arról ír, hogy a budai Sashegy azért kapta a nevét, mert 1686-ban, Buda visszafoglalásakor sasok röpültek erről a hegyről fel. A sokáig keringő legenda ellenére a hegy elnevezése sokkal prózaibb okokra vezethető vissza.
A neve eredetileg még Mátyás király korában Nemes-hegy volt, mert ezen a vidéken húzódtak a nemes urak szőlő-birtokai, míg a polgárság szőlőskertjei a szomszédos Polgár-hegyen terültek el. A két szőlőhegyet a budai német polgárság így is nevezte Adelsbergnek azaz Nemes-hegynek, és Burgerbergnek, vagyis Polgárhegynek. Az 1830-as évektől datálhatóan Döbrentei Gábor és baráti társasága igyekezett a budai német helyneveket visszamagyarosítani. A visszamagyarosítás során az 1847-ben tartott dűlőkeresztelő alkalmával két helynevet tévesen tükör-fordítottak, amik közül az egyik a Sashegy, míg a másik Zugliget volt. Úgy tartják, hogy a német Adelsberg helyett az erős akcentussal beszélő budai sváboktólaz előbbihez igen hasonló hangzású Adlersberg megnevezését vették alapul Döbrenteiék és így lett a Nemes-hegy elnevezés helyett a német tükörfordításából Adlerberg, azaz Sashegy.[2]
Jegyzetek
a KSH 2001-es népszámlálási adatai
- Jump up↑ Tanulók Lapja - 1902. május 18. IX. évfolyam. 7. szám, 110 oldal - A Sashegy és Zugliget nevéről. Szerző: jelzés nélkül.
- http://hu.wikipedia.org/wiki/Sashegy