Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 12. csütörtök, Gabriella

Lopott autó a parkolóban

Lopás miatt keresték azt az személygépkocsit, melyre november 22-én figyeltek fel a Véderő polgárőrei a XI. kerületben.

Előadás-sorozat egészségünkért

"Az egészség, mint fejlesztéspolitikai prioritás" címmel tartottak egészségügyi konferenciát a Hotel Griffben november 17-én és 18-án, melynek célja az volt, hogy az egészségfejlesztési munka számára keretet adjon, áttekintse a hazai helyzetet, valamint kijelölje a 2006-os esztendő legfontosabb feladatait. Az eseményen a szakorvosok előadása mellett, Rácz Jenő egészségügyi miniszter, valamint Kökény Mihály népegészségügyi kormánymegbízott is készült egy reprezentációval.

Elköltöztek a képviselők  

A Kerület Napján kellemes délutáni házavatásra került sor a Zsombolyai utcában: a képviselői irodaházat tekinthettük meg beköltözés előtti állapotában.

Ellentétes lakossági érdekek  

Kisebb helyi vitát váltott ki 150 parkoló kialakítása a Gazdagréti úton. Emiatt egy cserjesort át kellene ültetni, ami ellen a növényeket telepítő és gondozó lakók tiltakoznak.

Kinizsi Pál laktanya helyett Sasad-Liget  

Lakópark épül a Kinizsi Pál laktanya helyén, a Beregszász út - Rodostó utca - Nagyszeben út által határolt területen, amelyet Sasad-Ligetnek hívnak majd.

Elektronikusan nem intézhető?  

Novembertől az interneten keresztül is lehetne intézni egyes hatósági és közigazgatási ügyeket. A fejlesztés érthető: a világháló terjedésével már egyre többen rendezik tennivalóikat otthonról, a számítógépen keresztül.

Mérlegen az első esztendő  

Újbuda Önkormányzatának képviselő-testülete 2004. szeptember 16-án a leköszönő Görög András helyére dr. Bács Mártont választotta alpolgármesterré. A szocialista politikust arra kértük, hogy értékelje az első évét.

Értéknövelő ingatlanfejlesztés az Andor utcában  

A Buda-Hold Kft. hétlakásos házat adott át Lakos Imre alpolgármester és Niederlander Pál ügyvezető igazgató október 28-án az Andor u. 21-ben, amelyet a beköltözők birtokba vettek. Az esemény több szempontból is sikertörténet.

Megnyílt az Újbudai Polgárőr Szolgáltató Centrum

Ünnepélyes keretek között október 15-én átadták az Újbudai Polgárőr Szolgáltató Centrumot, mely a XI. kerületben a Kisújszállás utca 6. szám alatt, az egykori Albertfalvai Rendőrőrs épületében kapott helyet.

Elnöki dicséret a polgárőröknek

Kiemelkedő munkájuk elismeréseként a Polgári Véderő öt polgárőrét elnöki dicséretben és jutalomban részesítette Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség vezetője.

Főkapitányi elismerés a polgárőröknek

Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány elismerésben részesítette a Polgári Véderő négy polgárőrét, akik az elmúlt időszakban kiemelkedő munkájuk révén számos elkövető kézre kerítésében játszottak szerepet.

Tetten ért falfirkálók

Munka közben sikerült elkapni azt a két fiatalkorút, akik augusztus 15-én este a XI. kerületben, a Bartók Béla úton egy autókijáráró kapuját fújták le festékkel.

Elfutottak a rendőrök elől

A XI. kerületi és a XII. kerületi polgárőknek sikerült elfogniuk annak a két férfinak az egyikét, akik rendőri igazoltatás elöl menekültek el július 26-án este Újbudán.

Elszökött otthonról

A 15 éves gyermek július 12-én este tárcsázta a segélyhívó vonalat, hogy haza szeretne menni, s jelenleg a XI. kerületben a Kelenföldi pályaudvaron tartózkodik.

Fegyverrel hadonászott egy férfi

A XI. kerületi Véderő, valamint a Matrix Police nevet viselő polgárőrség gyors fellépésének köszönhetően sikerült elfogni és ártalmatlanítani azt a férfit, aki július 3-án, kora hajnalban fegyverrel hadonászott a XI. kerületi Móricz Zsigmond környéken.

Hármas karambol a Budafoki úton

Egy-egy sávra szűkült átmenetileg a forgalom a XI. kerületi Budafoki úton június 21-én kora este, mert a Hauszmann Alajos utcai kereszteződésnél három személygépkocsi ütközött össze.

Oszlopot döntött a furgon

A polgárőrök kiérkezésekor a Toyota sofőrje éppen deszkák segítségével tolatott le az alváz alá szorult oszlopról.

Tibi bácsi bajban

Egy idős férfi segítségére sietett március 21-én este a polgárőrség a XI. kerületben.

EU - Info

Örömmel köszöntjük Önt Újbuda Európai Uniós oldalain!

Oldalak

LEGFRISSEBB
×