Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 28. hétfő, Simon, Szimonetta

Innovatív nap volt az ELTE-n  

Innovatív nap volt az ELTE-n
Innovációs nap volt az ELTE Lágymányosi épületében szerdán. A szakmai és tudományos programokkal tűzdelt egész napos rendezvényen első kézből értesültek a résztvevők az innovatív ágazat aktuális hazai híreiről, és a következő uniós ciklus K+F támogatásairól. A nap vezető témái közé tartoztak a startup vállalkozások és azok lehetőségei.

Varázslóbált tartottak a kerületi cserkészek  

Varázslóbált tartottak a kerületi cserkészek
Húsz éve minden évben megtartja nagyszabású télbúcsúztató eseményét, az Országos Cserkészbált a 25. számú Szent Imre Cserkészcsapat. A szentimrevárosi ifjúság idén varázslóbált rendezett, ahol minden program a Harry Potter regények világát idézte. Az eseményen a kerület polgármestere együttműködési megállapodást írt alá a Cserkészszövetséggel.

Újbuda is megemlékezett a diktatúra áldozatairól  

Újbuda is megemlékezett a diktatúra áldozatairól
Országszerte a kommunizmus áldozataira emlékeztek kedden. Újbuda Önkormányzata a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban emlékezett a diktatúrák áldozataira. Előttük hajtott fejet Orbán Viktor miniszterelnök is az 1945 és '56 között kivégzettek emlékművénél a XI. kerületben, Áder János köztársasági elnök pedig a Terror Házánál járt.

Körzeti rendőrörs nyílt Kelenföldön  

Körzeti rendőrörs nyílt Kelenföldön
Újabb Körzeti Megbízotti Irodát nyitott a rendőrség Újbudán. Ezúttal Kelenföldön, a Fejér Lipót utcában lesz állandó a rendőri jelenlét, szoros kapcsolatot fenntartva a helyi lakóközösséggel. A közösségi rendőrség gyakorlatát célként kitűző önkormányzat, valamint a kerületi rendőrkapitányság további irodák nyitását is tervezi, a következőt várhatóan Őrmezőn.

25 éves a POFOSZ  

Megalakulásának 25. évfordulóját ünnepelte a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége, a POFOSZ. A Stefánia Palota és Honvéd Kulturális Központ épületében február 19-én tartott rendezvény védnökei Hende Csaba honvédelmi miniszter és Vargha Tamás államtitkár voltak.

Indul a köztéri permetezés  

Kezdődik a lemosó permetezés

Hamarosan megkezdi a fővárosi parkok és fasorok fáinak tél végi lemosó permetezését a FŐKERT Nonprofit Zrt. A társaság minden évben a fagymentes időszak kezdetén éjszakánként végzi a permetezést azért, hogy a gyalogos és közúti forgalmat ne zavarja. A parkfenntartó vállalat szerint az autókra hulló szer miatt nem kell aggódni.

Február végére ígéri a tömegközlekedés átalakítását a BKK  

A budai tömegközlekedés átszervezése

Némileg átszervezi Buda tömegközlekedését a BKK, a 4-es metró indításakor. Ennek részeként a jelenleginél gyakrabban, csúcsidőben 3 percenként indulnak majd a 7-es buszok és mégis közlekedik majd a gazdagréti 239-es busz. Az átalakítás pontos részleteit február 28-ig hirdetik ki.

Polgári bál Budafokon  

A kilencvenes évektől kezdve hagyomány Budafok-Tétényben a polgári bál. Idén a megújult Szelmann házban tartották a neves eseményt, február 14-én. Az est házigazdája Szabolcs Attila polgármester volt.

Esküt tettek a marosvásárhelyiek  

A honosítási eljárás végén legutóbb 18-an vehették át a magyar állampolgárságukról szóló okiratot a kerület vezetőjétől. A Polgármesteri Hivatalban rendezett állampolgársági eskütétel különösen fontos esemény, amióta a parlament megszavazta a kettős állampolgárságot és a határon túli magyarokat érintő gyorsított eljárást.

Közös európai szemétszedés lesz májusban  

Minden eddiginél nagyobb méretűre bővül és három napos lesz idén a TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért akció - jelentette be Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetügyért felelős államtitkára és Vámosi Oszkár, az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség (OHÜ) ügyvezetője. A program egy európai kezdeményezéshez kapcsolódik. Jó hír a 2016-tól érettségizőknek, hogy a részvétel beszámítható a közösségi szolgálat teljesítésébe.

Rogán: elindult a rezsiharc  
 

A kormány célja, hogy az energiaellátás Magyarországon legyen a legolcsóbb Európában – közölte Orbán Viktor az országgyűlés tavaszi ülésszakának nyitányán, majd hozzátette, az előttünk álló időszak legfontosabb feladata a rezsicsökkentés megvédése és folytatása lesz. Szintén a rezsicsökkentés volt a fő téma azon a fórumon, amelyet február 3-án tartottak a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban Rogán Antal részvételével.

Elhunyt Dr. Aczél László Zsongor atya  

Isten akaratát elfogadva a Magyar Pálos Rend és a rokonok tudatják, hogy Dr. Aczél László Zsongor atya 2014. február 5-én, életének 72. évében a budapesti pálos kolostorban a szerzetesrendi testvérek körében szentségekkel megerősítve, hosszú, türelemmel viselt betegség után csendesen az égi hazába költözött.

Újabb elismerés Budapest egyik gyógyfürdőjének  

Folytatódik a Budapesti Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. által üzemeltetett gyógyfürdők sikere a nemzetközi médiában. Ezúttal a Rudas gyógyfürdő méltán híres török kori termál medencéje zsebelhetett be egy újabb elismerést. A thrillist.com amerikai internetes portál összeállítást készített a világ 11 legszebb medencéjéről, ahol a fürdő az előkelő negyedik helyezést érte el.

Biztonsági Rács Program  
 

Gyakran már a megfelelő védelemmel ellátott bejárati ajtó látványa is elijeszti a betörőt. Ezért az Újbuda Prizma Közhasznú Nonprofit Kft. az önkormányzattal közösen, a Lakásvédelmi Akcióterv keretén belül meghirdette a Biztonsági Rács Programot.

IV. Újbudai hóember és hószoborépítő verseny  

Végre havazik, indulhat a hóemberépítés! Akik szívesen töltik idejüket ilyenkor is a szabadban, azoknak kiváló lehetőség nyílik arra, hogy kellemes szórakozásuk egyben hasznos tevékenységgé is váljon: miközben a család apraja-nagyja serényen tevékenykedik egy-egy hóember felépítésén, addig Újbuda újabb és újabb érdekes és értékes köztéri műalkotásokkal gyarapszik, még akkor is, ha a hóemberek „élete” véges.  

Pszichológiai képzést is kapnak rendőreink  

szimulált élethelyzet, gyakorlás

A Böszörményi úti Rendészeti Akadémia taktikai gyakorló pályáján a rendőrök szimulált élethelyzeteken keresztül tanulhatják meg, hogyan kell reagálniuk váratlan helyzetekre. A központban az önkormányzat jóvoltából már a XI. kerület rendőrei is jártak, akik az egyedülálló magyar módszert használó lélektaktikai tréningen vehettek részt.

Tűzeset Újbudán, egy ember súlyosan megsérült

Tűz keletkezett egy XI. kerületi lakóházban kedden hajnalban, egy ember súlyosan megsérült - közölte honlapján az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. A tájékoztatás szerint a Fadrusz utcában teljes terjedelmében égett egy második emeleti lakás, a tüzet vízsugárral eloltották. A tűzben egy ember súlyosan megsérült, a házból tíz lakót kellett kikísérniük a tűzoltóknak.

Módosításokat kér a BKK-tól a kerület  
 

A budapesti közlekedésben új fejezetet nyitó 4-es metró indulása kapcsán egyre több szó esik arról, miben árt, és miben használ a fővárosnak a BKK által kilátásba helyezett átfogó forgalomátszervezés. Az M4-es vonal beindulása leginkább a XI. kerületre lesz hatással, egyes változtatások pedig negatívan érinthetnek egyes városrészeket. Újbuda már megtette módosító javaslatát.

A kerületet is érinti a kormány teljes önkormányzati adósságátvállalása  
 

Esküt tett a képviselő-testület január 23-ai ülésén Görög András, akit Veresné Krajcár Izabella képviselő asszony tavaly decemberi halála miatt a szocialista párt delegált a testületbe. Kettészakadt a kétfős LMP-frakció, kiosztották a Pro Cultura Újbuda kitüntetéseket. Döntés született az őrmezői lakótelep fizető parkolási övezetbe vonásáról, a kormány önkormányzati adósságátvállalásának igénybevételéről, és a tervezett gyermekegészségügyi centrum megvalósulásához is közelebb került a kerület. 

Megnyitott az első rendőrségi KMB iroda  
 

Átadták Újbuda első Körzeti Megbízotti Irodáját (KMB) a gazdagréti lakótelepen. Az önkormányzat javaslatára a múlt év végén hivatalába lépett rendőrkapitány ígéretet tett arra, hogy az év első hónapjaiban három irodát nyit meg annak érdekében, hogy az indokolt területeken állandó legyen a rendőri jelenlét. A fejlesztés során a régen bezárt körzeti megbízotti irodákat a mai kor követelményeinek megfelelő, korszerű helyi bázisokká alakították.

Egyházi vezetők koccintottak  
 

Újbuda polgármestere a kerületben működő felekezetek vezetőit hívta meg a már hagyományos újévi pohárköszöntőre. A találkozón elsősorban arról folyt a beszélgetés, hogy az egyházak és az önkormányzat közötti együttműködés keretein belül idén hogyan támogassák egymás munkáját, a kialakult konszenzus megkoronázásaként pedig a résztvevők a sikeres újév reményében pezsgővel koccintottak.

Veszélyhelyzeti tájékoztató alkalmazást fejlesztett a katasztrófavédelem

Okostelefonokra és táblagépekre készített, országosan bárki által ingyenesen elérhető alkalmazást a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. A 21. század elvárásainak megfelelő veszélyhelyzeti tájékoztató rendszer segítségével az okostelefonnal rendelkezők azonnal tájékozódhatnak a lakóhelyük, vagy úti céljuk által érintett területek, figyelt útvonalak, megyék, vagy akár az egész ország aktuális helyzetéről, a kiadott figyelmeztető és riasztási jelzésekről.

Oldalak