Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
november 14. csütörtök, Aliz

Veszélyhelyzeti tájékoztató alkalmazást fejlesztett a katasztrófavédelem

Okostelefonokra és táblagépekre készített, országosan bárki által ingyenesen elérhető alkalmazást a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. A 21. század elvárásainak megfelelő veszélyhelyzeti tájékoztató rendszer segítségével az okostelefonnal rendelkezők azonnal tájékozódhatnak a lakóhelyük, vagy úti céljuk által érintett területek, figyelt útvonalak, megyék, vagy akár az egész ország aktuális helyzetéről, a kiadott figyelmeztető és riasztási jelzésekről.

Az elmúlt időszakok veszélyhelyzetei – márciusi hóhelyzet, júniusi árvíz – egy hatékony megoldás kidolgozását tették szükségessé a lakosság azonnali, naprakész, célzott tájékoztatására. Ennek érdekében a főigazgatóság az elmúlt hónapok során mobil eszközökre optimalizált alkalmazást fejlesztett ki stratégiai partnereivel. Az alkalmazást letöltő felhasználó beállíthatja magának, hogy Magyarország mely területéről kér azonnali értesítést mobil eszközére. Kijelölheti a lakóhelyéhez igazított értesítési zónát, egy-egy megyét, a nagyobb hazai tavak környékét, vagy akár az egész országot is. A rendszer arra is képes, hogy a mobil eszköz GPS berendezésének segítségével figyelje a felhasználó aktuális helyzetét, és ehhez viszonyítva küldi az adott területre érvényes értesítéseket az okos készülékre, valamint képes mindezt térképes felületen is megjeleníteni. Az érintett területre kiadott értesítés, annak kiadásától számított hetvenkét órán belül egy alkalommal valamely, a területen lévő, vagy területre belépő eszközre megérkezik. A rendszer három fokozatú értesítést tud küldeni, a felhasználó tetszés szerint kiválaszthatja, hogy csak a riasztásokról, a figyelmeztetésekről, vagy pedig mindenről, így a tájékoztatásokról is kér-e értesítést. Az ingyenesen letölthető alkalmazás bárki számára elérhető a BM OKF honlapján (www.katasztrofavedelem.hu) keresztül.

LEGFRISSEBB
×