Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

vészhelyzet

Vége a veszélyhelyzetnek  

Kilencvennyolc nap után hivatalosan is vége a vészhelyzetnek Magyarországon, az erről szóló jogszabály a Magyar Közlönyben is megjelent.

Óvatos nyitás, szigorú feltételekkel Interjú Karácsony Gergely főpolgármesterrel  

Szükséges volt-e Budapest újranyitása, és mi lesz, ha esetleg visszatér a járvány? Milyen a kapcsolat a kormányzat és az önkormányzat között, a veszélyhelyzet hogyan borította fel a költségvetést, és számíthat-e többletbevételre a főváros? Többek között ezekre a kérdésekre válaszolt Budapest főpolgármestere, Karácsony Gergely.

Veszélyhelyzeti tájékoztató alkalmazást fejlesztett a katasztrófavédelem

Okostelefonokra és táblagépekre készített, országosan bárki által ingyenesen elérhető alkalmazást a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. A 21. század elvárásainak megfelelő veszélyhelyzeti tájékoztató rendszer segítségével az okostelefonnal rendelkezők azonnal tájékozódhatnak a lakóhelyük, vagy úti céljuk által érintett területek, figyelt útvonalak, megyék, vagy akár az egész ország aktuális helyzetéről, a kiadott figyelmeztető és riasztási jelzésekről.