Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 3. kedd, Ferenc

Módosításokat kér a BKK-tól a kerület

A budapesti közlekedésben új fejezetet nyitó 4-es metró indulása kapcsán egyre több szó esik arról, miben árt, és miben használ a fővárosnak a BKK által kilátásba helyezett átfogó forgalomátszervezés. Az M4-es vonal beindulása leginkább a XI. kerületre lesz hatással, egyes változtatások pedig negatívan érinthetnek egyes városrészeket. Újbuda már megtette módosító javaslatát.

Az M4-es metró budaörsi virágpiacig történő meghosszabbításáról annak idején a Fidesz képviselőcsoportja letett egy javaslatot, amit a parlamentben az akkori szocialista vezetés leszavazott. Emiatt megoldandó problémává vált a várhatóan erősen megnövekvő forgalom kezelése az Etele tér közvetlen közelében. Az őrmezői lakótelep amúgy is túlterhelt környék, mivel az autópálya és a vasút között fekszik. A BKK közlekedés-átszervezési tervei között a legproblémásabb, hogy a Neszmélyi úton az eddigieken túl még négy járatot indítana, melyek közül mindössze egy lenne indokolt. Ez a Gazdagrétről érkező 153-as busz, mely a Neszmélyi úton áthaladva bevinné az őrmezőieket a 4-es metróhoz. A másik gond, hogy a Kérő utca 18–20. szám alatti ház mellett, a Boldizsár utcánál vezetnének ki számos buszjáratot Őrmezőről a Budaörsi útra. Az ügyet napirend előtti felszólalásban elemezte a legutóbbi képviselő-testületi ülésen Junghausz Rajmund, Őrmező-Sasad önkormányzati képviselője. Úgy véli, aggasztó a helyzet, mert az említett járatok az iskola, óvoda és a lakóházak közvetlen közelében közlekednének nagymértékben növelve a légszennyezést. Ezt a BKK ideiglenes megoldásnak tekinti, a lakók számára azonban csak akkor válik elfogadhatóvá az érv, ha konkrét határidőt rendelnek hozzá. – Fontos viszont tudni, hogy a BKK társadalmi vitára bocsátotta az átszervezéseket, és január 31-éig várja a lakosság véleményét. Arra kérek mindenkit, ha nem ért egyet a változásokkal, írjanak levelet, mert utólag már késő lesz panaszkodni. Mivel fővárosi beruházásról van szó, a kerületnek korlátozott a mozgástere, az ügyben csupán javaslattételi lehetősége van – hangsúlyozta a képviselő. A BKK Zrt. honlapján felhívást tett közzé társadalmi egyeztetés címén, hogy az M4-es metró beindulásával kapcsolatos felszíni tömegközlekedési változásokkal kapcsolatos véleményét az érintett lakosság kifejthesse – áll a BKK tájékozatátásában. Az M4-es metró beindulása leginkább a XI. kerület tömegközlekedésére lesz hatással, mivel az itt közlekedő járatok többsége érinti a metró vonalát. A kerület közlekedése és a lakosság életminősége szempontjából Újbuda Önkormányzata azt javasolja, többek között az Őrmező, Neszmélyi úton közlekedő járatoknál, hogy változtassanak a terven. A Neszmélyi út terhelésének csökkentését az alábbi viszonylatok más útvonalon történő elvezetésével lehetne megoldani. A 87 a metróvégállomás– Péterhegyi út–Egérút–Kőérberki út vonalon haladna a Mechanikai Művek végállomásra. A 87A a metróvégállomás–Péterhegyi út–Egérút–Balatoni út–Budaörsi út vonalon haladna a jelenlegi végállomás felé. A 187 a metróvégállomás–Péterhegyi út–Egérút–Balatoni út vonalon haladna a jelenlegi végállomás felé. A Neszmélyi úti lakosság életminősége szempontjából leginkább zavaró hatást keltő, a térképen tévesen Igmándi utcaiként elnevezett megállópár helyét a kerület kéri felülvizsgálni. Javaslata szerint az új helyet a park és a sportpálya között, a Menyecske utcai kereszteződés irányába, nagyjából 80 m-rel kellene kijelölni. A megnövekedett forgalom két új gyalogátkelő létesítését indokolja, egyet a megállók kiszolgálására, egyet pedig a már korábban leegyeztetett Neszmélyi út 11/A és 11/B közé. Az új Péterhegyi úton létesítendő megállót a kerület szeretné a gyalogosforgalom céljára megnyitandó, a Menyecske utcából nyíló zsákutca vonalába elhelyezni. Azokban utcákban, ahol a tömegközlekedési terhelés megnövekszik vagy új elemként jelenik meg, a kerület szeretné a burkolatok minőségének felülvizsgálatát, valamint szükség szerinti javítását, megerősítését.