Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 6. vasárnap, Brúnó, Renáta

A kerületet is érinti a kormány teljes önkormányzati adósságátvállalása

Esküt tett a képviselő-testület január 23-ai ülésén Görög András, akit Veresné Krajcár Izabella képviselő asszony tavaly decemberi halála miatt a szocialista párt delegált a testületbe. Kettészakadt a kétfős LMP-frakció, kiosztották a Pro Cultura Újbuda kitüntetéseket. Döntés született az őrmezői lakótelep fizető parkolási övezetbe vonásáról, a kormány önkormányzati adósságátvállalásának igénybevételéről, és a tervezett gyermekegészségügyi centrum megvalósulásához is közelebb került a kerület. 

A hagyományoknak megfelelően, a Magyar Kultúra Napja alkalmából ez évben is a Pro Cultura Újbuda kitüntetések átadásával kezdődött a testület ülése. Az elismerést 2014-ben Böszörményi Gergely, a Periferic Records Stereo Kft. ügyvezetője, valamint Kiss Tibor a Quimby zenekar frontembere vehette át Hoffmann Tamás polgármestertől és Kupper András kultúráért felelős alpolgármestertől. „Személyes kudarcként élem meg ezt a történetet” – kommentálta Gajárszki Áron egykori frakcióvezető az LMP képviselőcsoportjának feloszlásáról szóló napirend előtti bejelentést. Mint megtudtuk, a döntés hátterében az áll, hogy a kétfős frakció másik tagja, Bajomi Iván már jó ideje egy másik párt, a Párbeszéd Magyarországért (PM) színeiben politizál. Gajárszki hozzátette, Bajomi Ivánnal továbbra is együtt fognak működni a testületi üléseken és személyes kapcsolatuk is harmonikus maradt. Elfogadásra javasolta a Közgyűlésnek az ez évi fővárosi forrásmegosztásról szóló javaslatot a testület. Ennek értelmében az Újbudai Önkormányzatot megillető összeg 6,764 milliárd Ft, azaz a tavalyi évhez képest 18 millió forinttal több bevételt kap a kerület a forrásmegosztás rendszerén keresztül. Magyarország kormánya tavaly év végén jelentette be, hogy tovább folytatja az önkormányzatok adósságátvállalását. A teljes konszolidáció jegyében a képviselő-testület az önkormányzat OTP Bank felé fennálló 26 millió forintos tartozása, –mely a 2011. évben a „Sikeres Magyarországért” bérlakás hitelprogram keretében a nehéz helyzetbe került lakáshitelesek megsegítésére felvett kölcsönösszeget tartalmazza – átvállalását kezdeményezte. Őrmezőn, az M4­es metróvonal 2014. tavaszi beindulásakor fokozott mértékben parkolási problémák jelentkezhetnek, mivel a lakótelepet már jelenleg is sokan használják P+R jellegű parkolásra. A metró forgalomba helyezéséig a tervezett parkolók nem épülnek meg, ezért a parkolási igény jelentősen eltolódhat a lakótelepen és a környező utcákban a P+R parkolás irányába.A nagy vitát kiváltó előterjesztés szerint az őrmezői lakók érdekének védelmében indokolt a Boldizsár utca –Péterhegyi út – Őrmezei út – Balatoni út által határolt területnek, valamint a Rimaszombati út, Május utca és Március utcák fizető parkolási övezetbe vonása. Ezzel a megoldással a helyben lakók továbbra is ingyenesen parkolhatnának, viszont az ideérkezők csak díjfizetés ellenében tudnak maximum 4 óra időtartamban parkolni, ami jelentősen csökkentheti az idegen parkolások számát. Egy újabb lépéssel közelebb került a kerület a tervezett gyermekegészségügyi centrum megvalósításához. Az elképzelés szerint a Fehérvári úton működő szakrendelő gyermek szakrendeléssel bővülhetne, melyhez megoldásként kínálkozik – közvetlen fedett átjáró építésével – a volt Fényes Elek Szakközépiskola épülete, amely a Főváros Önkormányzata tulajdonát képezi. Az ingatlan hasznosításának igényével a képviselő ­testület már korábban is foglalkozott és felhatalmazta a polgármestert, hogy a bérbevétellel kapcsolatosan folytasson tárgyalásokat. Ezek eredményeként a Fővárosi Önkormányzat az ingatlant az önkormányzat használatába adná díjfizetés mellett.