Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Városrészek

Az őrmezeieknek ingyenes marad a parkolás  

Az őrmezeieknek ingyenes marad a parkolás

A 4-es metró indulásával együtt megnövekedő forgalom miatt, de a helyiek érdekeinek védelmében, hamarosan Őrmezőn is fizetni kell a parkolásért. Az ott élő autótulajdonosok azonban lakásonként kettő kocsira kapnak mentességet. A város egyéb részeiből, illetve az agglomerációból érkezők nem élhetnek a helyiek jogaival, így nekik parkolócédulát kell majd váltaniuk.

Új tervek a MÁV-nál: Kelenföld lesz a nyugati kapu  

A négyes metró beindításával nagyobb hangsúlyt kap a vasúti közlekedésben a kelenföldi pályaudvar, amely egyébként is egy nagy közlekedési csomópont fontos eleme. Ezt kihasználva a MÁV-Start több, a korábbinál rövidebb menetidejű vonat indításáról döntött új menetrendjében. A jó fekvésű budapesti fejpályaudvarok szerepe azonban megmarad.

Nagy sikere volt a krumplivásárnak  
 

Újbuda Önkormányzata kedvezményes krumpli vásárt szervezett a kerületben, hogy az alapvető élelmiszerrel csökkentse az újbudai lakók ünnepi költségeit. A nagyszabású akció során négy helyszínen: a Tétényi úti városközpontnál, a Feneketlen-tó mellett az Edömér utcában, Őrmezőn a Weiner Leó zeneiskola közelében, és a Gazdagréti piacon vásárolhattak az érdeklődők.

Őszi virággal lepték meg az újbudaiakat  

Öt helyszínen, több mint 30 ezer tő árvácskát osztott szét az önkormányzat a kerületben. A hagyományosnak számító akció sikerét az erős érdeklődés bizonyítja, hosszú sorban álltak a növényért a helyi lakosok.

Szüreti fesztivált rendeztek Kelenvölgyben  
 

Bár Kelenvölgyben utoljára a századelőn termeltek bort, a hagyományok felelevenítésére szüreti mulatságot szerveztek. A Kelenvölgyi Ezerjó lovaskocsis, huszáros felvonulással kezdődött, majd a színpad hagyományőrző együttesekkel, a pocakok pedig szüreti étkekkel teltek meg. A rendezvény idei vendége Badacsonytördemic volt, így első osztályú bor is került az asztalra.

Vidám őszköszöntőt rendeztek Őrmezőn  

Tizenkét éve Őrmező úgy döntött: saját ünnepnapot alapít, ahol a városrész minden lakója együtt kapcsolódhat ki. Az évről évre egyre népszerűbb családias hangulatú rendezvény idén elsősorban olyan hagyományos programokkal aratott, mint a Kutyajó Fesztivál, de idén egy ír zenét játszó banda, tánccsoportok és egy illuzionista is színesítette a palettát.

Variációk lecsóra  
 

Kelenföld második Lecsófőző Versenyét tartották meg a hétvégén a Leiningen utcai Speciális Szakiskola kertjében. A tavaly hagyományteremtő céllal megrendezett főzős bulit Ludányi Attila és Nagyné Antal Anikó önkormányzati képviselők indították útjára, akiket a helyi gazdapiac sikere ösztönzött a közösség erősítő program megszervezésére.

Ilyen lesz a Bikás domb  

Elkészültek a Bikás dombról szóló látványtervek. A fejlesztésekről szóló videót itt tekinthetik meg.

Megvan 2013 bajnoklakótelepe  

Véget ért a Főtáv és az Urbanista nagy közös játéka, a Lakótelep-bajnokság, melyben 2013 legnépszerűbb, legszerethetőbb klasszikus, távfűtött, panellakótelepét keresték.

Nem mosta el az eső a jubileumi Halászléfőző versenyt  

A 25. Jubileumi Halászléfőző Versenyen cudar idő volt. Ám a versenyzők könnyedén túltették magukat az időjárás viszontagságain és akik vállalták a főzést szakadó esőben, azok nagyon jól érezték magukat.

Senki nem megy haza üres kézzel - az első száz jelentkező könyvet kap  

A 25. Gazdagréti Halászléfőző verseny sok kerületi vállalkozót ihletett meg, közel harmincan döntöttek úgy, hogy felajánlanak valamit a nyerteseknek. Így elmondható, hogy máris rekordot döntött a rendezvény. Legalábbis, ami az ajándékokat illeti. A felajánlások értéke ugyanis meghaladta a másfél millió forintot.

Oldalak