kerületünk
Senki nem megy haza üres kézzel - az első száz jelentkező könyvet kap
A 25. Gazdagréti Halászléfőző verseny sok kerületi vállalkozót ihletett meg, közel harmincan döntöttek úgy, hogy felajánlanak valamit a nyerteseknek. Így elmondható, hogy máris rekordot döntött a rendezvény. Legalábbis, ami az ajándékokat illeti. A felajánlások értéke ugyanis meghaladta a másfél millió forintot.
Házhoz hozzák a szelektív hulladékgyűjtőket!
A Fővárosi Önkormányzat uniós támogatással 2013. március végén megkezdte Budapest teljes területén a házhozmenő szelektív hulladékgyűjtési rendszer bevezetését. Az edények kiszállításának pontos üteméről most márinterneten is napra készen, utcára lebontva tájékozódhatnak a kerületi lakosok.
Kulturális Városközpont - Gomba
Hírek a Kulturális Városközpont fejlesztéséről
Molnár Gyula sajtópert vesztett
Elutasította a Fővárosi Törvényszék Molnár Gyula, a fővárosi MSZP-s képviselő sajtó helyreigazítási keresetét. A szocialista politikus az újbudai önkormányzat weboldalán közzétett cikk címét és tartalmát sérelmezte, amiért az számára kifogásolható módon tudósított a Fővárosi Főügyészség által, az Uniker-Coop ügyben különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával indított nyomozásról.
Alaptalan vádaskodás trafikügyben
Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere 2013. június 10-én sajtótájékoztatót tartott a trafikkoncessziók ügyében megjelent vádaskodások kapcsán. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálatának eredménye szerint nem történt visszaélés a koncessziók elbírálása során.
Nyár végéig várható villamosvágány-felújítási munkák Budapesten
2013 májusától szeptemberéig számos budapesti villamosjárat leromlott állapotú vágányát felújítjuk, ezért utasainknak időszakosan korlátozásokra kell számítania városszerte. Megújul a 4-es és a 6-os, az 50-es, az 52-es, a 18-as, az 59-es, a 61-es és a 62-es villamosok sínpályájának egyes szakaszai. A kivitelezőket a munkálatok beruházója, a BKV Zrt. közbeszerzési eljárással választja ki. A munkákat a Budapesti Közlekedési Központ által biztosított forrásokból valósítja meg a BKV Zrt.
Nyilatkozat-tervezet az Újbuda Újság hiteles és kiegyensúlyozott tájékoztatásáról
Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Képviselő-testületének frakciói azon elhatározásból, hogy az Újbuda című közéleti újság és televízió a kerület lakosságának hiteles, pontos és elfogulatlan tájékoztatásában, a Kerület fejlődésében, a kerületi közösség építésében betöltött szerepét megerősítsék, úgy határoztak, közös nyilatkozatban garantálják az ezen feladat ellátásához nélkülözhetetlen újságírói és szerkesztői szabadságot.
ÁSZ jelentés Újbudáról
Az Állami Számvevőszék a XI. kerületi önkormányzat gazdálkodási rendszerének 2010. évi ellenőrzéséről készített jelentését mutatta be a sajtó nyilvánossága előtt Újbuda polgármesteri hivatalában. A pénzügyi kontrollért felelős állami szerv a hivatali működés financiális és költségvetési egyensúlyát vizsgálta. A jelentés pozitív szaldóval zárult, de mulasztások is mutatkoztak. Egy hiba miatt fegyelmi eljárás indulhat a jegyző ellen.
Az LMP elégedett választási teljesítményével
Gajárszki Áron, az LMP megválasztott önkormányzati képviselője a választáson a polgármesteri székért lépett ringbe. Az újdonsült politikus az eredmények tükrében beszélt a párt testületben betöltött szerepéről.
Polgármesterjelöltek vitája ÉLŐ ADÁS
Szeptember 28-án, kedden a Civil Fórum szervezésében az Újbudán induló polgármesterjelöltek egy asztalhoz ülnek. Az izgalmasnak ígérkező politikai vitát az ujbuda.hu és az Újbuda TV élőben közvetíti. A vita és annak közvetítése 17 órakor kezdődik. ÚJ TARTALOMMAL!
Kétperces interjú Lakos Imre képviselő jelölttel
(Albertfalva 12. választókerület)
Megkezdődött a jelölt állítás folyamata
Októberben újra választunk, a tavaszi voksolás óta azonban sok minden történt. A működését megkezdő kormány többek között módosította a választási törvényt, amely a demokratikus procedúra számos mozzanatára hatást gyakorolt. Újbuda jegyzőjét, Filipsz Andreát az őszi önkormányzati választások körüli tudnivalókról kérdeztük.
A Jobbik újbudai polgármesterjelöltje Kerékgyártó Krisztina
A Villányi úti pártirodájában tartott sajtótájékoztatót a Jobbik XI. kerületi szervezete, melynek házigazdája az alapszervezet elnöke Szabó Gábor volt. Az eseményen mutatták be a párt programját, valamint a kerületi polgármesterjelöltjét is. Dr. Staudt Gábor, a párt főpolgármester-jelöltje úgy látja, van min változtatni a kerületi politikában.
Nagytakarítás a több éve bezárt Budai Parkszínpadon
Újbuda Önkormányzata, mely évek óta szeretné átvenni a Budai Parkszínpad és a Feneketlen tó tulajdonjogát és kezelését a Fővárostól, hogy végre valóban a családok számára élvezhető, tiszta közparkot és tavat alakíthasson ki, nem várt tovább a jelenlegi tűrhetetlen állapot megszüntetésével. A Budai Parkszínpad 1500m²-es területén a bezárása óta több év alatt felgyülemlett közel 200m³ szemetet, sittet és gazt, az Újbuda Prizmával együttműködve nagyszabású takarítási akció keretében számolja fel.