Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 18. szerda, Auguszta

A Jobbik újbudai polgármesterjelöltje Kerékgyártó Krisztina

A Villányi úti pártirodájában tartott sajtótájékoztatót a Jobbik XI. kerületi szervezete, melynek házigazdája az alapszervezet elnöke Szabó Gábor volt. Az eseményen mutatták be a párt programját, valamint a kerületi polgármesterjelöltjét is. Dr. Staudt Gábor, a párt főpolgármester-jelöltje úgy látja, van min változtatni a kerületi politikában.

'Nem kell lopni, és akkor lesz pénz.'- fogalmazott a főpolgármester-jelölt, aki elmondta a Jobbik határozott célja, hogy a jelenlegi kerületi vezetés és képviselő-testület munkáját felülvizsgálja, a korrupció-gyanús ügyekben megtegye a jogi lépéseket, valamint olyan önkormányzati rendszert hozzon létre, amely a jövőben lehetetlenné teszi a közpénzek pazarlását, vagy a korrupciót. A rendezvényen az is elhangzott, hogy a Villányi úti iroda lesz majd a 'Jobbikos' főpolgármester-választás" kampányközpontja is, amely Dr. Staudt Gábor szerint azért is indokolt, mert Újbuda különösen nagy lélekszámú kerület és ezért kiemelkedő szerepet játszik a Főváros életében. A jobbik újbudai polgármester-jelöltje Kerékgyártó Krisztina. A 37 éves politikus kétgyermekes családanya, hat éves kora óta él a kerületben és ahogy ő fogalmaz, életének szinte minden fontos eseménye ide köti. 'A Villányi út különösen fontos a számomra, hiszen a Kaffka Margit Gimnáziumban érettségiztem, a Szent Imre templomban voltam elsőáldozó, a Kertészeti Egyetem Klubjába jártam szórakozni, és mostanában az út túloldalán lévő Jobbik iroda a második otthonom.' - nyilatkozta. A politikus, aki szakmáját tekintve közgazdász külkereskedő, soha nem készült politikusnak. Idővel azonban rájött arra, hogy személyesen is tennie kell azért, hogy a gyermekei boldogulhassanak a jövőben és ne a múltjuk határozza meg őket - ezért lett a Jobbik tagja, és ezért vállalta el a polgármesterjelöltséget is. Kerékgyártó Krisztina számára a becsület és a magyarságtudat megóvása a legfontosabb, hogy az ember tanuljon és képes legyen becsülettel helytállni az életben. A párt kerületi választási programja öt fontos alapelv köré épül. Ezek a közlekedés átalakítása, a valós közbiztonság megteremtése, a kerület zöldfelületeinek megőrzése, a családok és idősek támogatása, azonban a legfontosabb az elszámoltatás és a korrupció elleni harc számukra Dr. Staudt Gábor úgy véli, a pénzhiány miatt kevés a támogatás és a segítség az országban. 'Ha valamit szeretnénk megvalósítani, azt gyakorlatilag vagy hitelből, vagy valamilyen vagyontárgyunk elkótyavetyéléséből tudjuk finanszírozni. Ez a gyakorlat pedig a jövő nemzedékét semmizi ki' - hangsúlyozta. A párt szerint a korrupció visszaszorítása után beszélhetünk a kerületi közlekedés és a parkolási rendszer nagyszabású átalakításáról, az önkormányzati bérlakás állomány jelentős növeléséről, a bölcsődei, óvodai és idősotthonok férőhelyeinek növeléséről, a közétkeztetés támogatásáról. A Jobbik szeretné elérni, hogy a kerület zöldfelülete egyetlen négyzetméterrel se csökkenjen, ezért építési moratóriumot vezetnének be a lakóparkok és bevásárlóközpontok esetében. Faültetési programot indítanának, az elhanyagolt zöldterületeket közmunkások segítségével pihenő parkokká, játszóterekké varázsolnák. Ha a Jobbik venné át a kerület irányítását létrehozna egy önálló önkormányzati munkacsoportot, melynek feladata lenne a panelprogram folytatása - illetve támogatná a lakótelepeken a zöldtetők és napkollektoros fűtési rendszer kialakítását is.