Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
augusztus 24. vasárnap, Bertalan

Kerületünk

Varázslóbált tartottak a kerületi cserkészek  

Varázslóbált tartottak a kerületi cserkészek
Húsz éve minden évben megtartja nagyszabású télbúcsúztató eseményét, az Országos Cserkészbált a 25. számú Szent Imre Cserkészcsapat. A szentimrevárosi ifjúság idén varázslóbált rendezett, ahol minden program a Harry Potter regények világát idézte. Az eseményen a kerület polgármestere együttműködési megállapodást írt alá a Cserkészszövetséggel.

Újbuda is megemlékezett a diktatúra áldozatairól  

Újbuda is megemlékezett a diktatúra áldozatairól
Országszerte a kommunizmus áldozataira emlékeztek kedden. Újbuda Önkormányzata a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban emlékezett a diktatúrák áldozataira. Előttük hajtott fejet Orbán Viktor miniszterelnök is az 1945 és '56 között kivégzettek emlékművénél a XI. kerületben, Áder János köztársasági elnök pedig a Terror Házánál járt.

Körzeti rendőrörs nyílt Kelenföldön  

Körzeti rendőrörs nyílt Kelenföldön
Újabb Körzeti Megbízotti Irodát nyitott a rendőrség Újbudán. Ezúttal Kelenföldön, a Fejér Lipót utcában lesz állandó a rendőri jelenlét, szoros kapcsolatot fenntartva a helyi lakóközösséggel. A közösségi rendőrség gyakorlatát célként kitűző önkormányzat, valamint a kerületi rendőrkapitányság további irodák nyitását is tervezi, a következőt várhatóan Őrmezőn.

25 éves a POFOSZ  

Megalakulásának 25. évfordulóját ünnepelte a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége, a POFOSZ. A Stefánia Palota és Honvéd Kulturális Központ épületében február 19-én tartott rendezvény védnökei Hende Csaba honvédelmi miniszter és Vargha Tamás államtitkár voltak.

Indul a köztéri permetezés  

Kezdődik a lemosó permetezés

Hamarosan megkezdi a fővárosi parkok és fasorok fáinak tél végi lemosó permetezését a FŐKERT Nonprofit Zrt. A társaság minden évben a fagymentes időszak kezdetén éjszakánként végzi a permetezést azért, hogy a gyalogos és közúti forgalmat ne zavarja. A parkfenntartó vállalat szerint az autókra hulló szer miatt nem kell aggódni.

Február végére ígéri a tömegközlekedés átalakítását a BKK  

A budai tömegközlekedés átszervezése

Némileg átszervezi Buda tömegközlekedését a BKK, a 4-es metró indításakor. Ennek részeként a jelenleginél gyakrabban, csúcsidőben 3 percenként indulnak majd a 7-es buszok és mégis közlekedik majd a gazdagréti 239-es busz. Az átalakítás pontos részleteit február 28-ig hirdetik ki.

Polgári bál Budafokon  

A kilencvenes évektől kezdve hagyomány Budafok-Tétényben a polgári bál. Idén a megújult Szelmann házban tartották a neves eseményt, február 14-én. Az est házigazdája Szabolcs Attila polgármester volt.

Esküt tettek a marosvásárhelyiek  

A honosítási eljárás végén legutóbb 18-an vehették át a magyar állampolgárságukról szóló okiratot a kerület vezetőjétől. A Polgármesteri Hivatalban rendezett állampolgársági eskütétel különösen fontos esemény, amióta a parlament megszavazta a kettős állampolgárságot és a határon túli magyarokat érintő gyorsított eljárást.

Közös európai szemétszedés lesz májusban  

Minden eddiginél nagyobb méretűre bővül és három napos lesz idén a TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért akció - jelentette be Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetügyért felelős államtitkára és Vámosi Oszkár, az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség (OHÜ) ügyvezetője. A program egy európai kezdeményezéshez kapcsolódik. Jó hír a 2016-tól érettségizőknek, hogy a részvétel beszámítható a közösségi szolgálat teljesítésébe.

Rogán: elindult a rezsiharc  
 

A kormány célja, hogy az energiaellátás Magyarországon legyen a legolcsóbb Európában – közölte Orbán Viktor az országgyűlés tavaszi ülésszakának nyitányán, majd hozzátette, az előttünk álló időszak legfontosabb feladata a rezsicsökkentés megvédése és folytatása lesz. Szintén a rezsicsökkentés volt a fő téma azon a fórumon, amelyet február 3-án tartottak a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban Rogán Antal részvételével.

Elhunyt Dr. Aczél László Zsongor atya  

Isten akaratát elfogadva a Magyar Pálos Rend és a rokonok tudatják, hogy Dr. Aczél László Zsongor atya 2014. február 5-én, életének 72. évében a budapesti pálos kolostorban a szerzetesrendi testvérek körében szentségekkel megerősítve, hosszú, türelemmel viselt betegség után csendesen az égi hazába költözött.

Újabb elismerés Budapest egyik gyógyfürdőjének  

Folytatódik a Budapesti Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. által üzemeltetett gyógyfürdők sikere a nemzetközi médiában. Ezúttal a Rudas gyógyfürdő méltán híres török kori termál medencéje zsebelhetett be egy újabb elismerést. A thrillist.com amerikai internetes portál összeállítást készített a világ 11 legszebb medencéjéről, ahol a fürdő az előkelő negyedik helyezést érte el.

Biztonsági Rács Program  
 

Gyakran már a megfelelő védelemmel ellátott bejárati ajtó látványa is elijeszti a betörőt. Ezért az Újbuda Prizma Közhasznú Nonprofit Kft. az önkormányzattal közösen, a Lakásvédelmi Akcióterv keretén belül meghirdette a Biztonsági Rács Programot.

Oldalak