Városrészek
60 + Pódium és Teaház Albertfalván
Május 20-án a "60+ Pódium és Teaház" első vendége Drucker Tibor volt, aki múlt év novemberében ünnepelte 80. születésnapját, Őt azzal a nem titkolt céllal hívtuk meg hogy élete példájával is népszerűsíthessük a tevékeny időskort. A budapesti mesék sorozatban "A könyvszakma mágusa" címmel jelent meg könyv az életéről.
Gyújtogató gyermekek Gazdagréten
Egy polgárőr érte tetten a fiúkat, majd százméteres futás után az egyiküket el is kapta.
Az első napkollektoros panelház Budapesten, Újbudán
A gazdagréti Regős utca 14-16 alatti panelházban a Zöld Újbuda Program keretében valósult meg Budapest legnagyobb teljesítményű napkollektoros melegvízellátó rendszere. A FŐTÁV is támogatta a projektet, így a nyári időszakban szinte teljesen kiváltja a távfűtéses rendszert. Az alternatív energiaforrás lecsökkenti a házban élő 119 család távhőszámláját. Ezen kívül újabb öt gazdagréti panelházban lesz lehetőség a szintenkénti szelektív hulladékgyűjtésre.
Őrmezői összefogás
Az elmúlt évben Junghausz Rajmund fideszes önkormányzati képviselő kezdeményezésére sokan döntöttek úgy, hogy adójuk felajánlható 1 százalékát Őrmezőnek adják. A sikeres akció idén is folytatódik. A képviselővel készített interjúnkat itt olvashatják.
Helytörténeti kiadvány született Gazdagrétről
A Gazdagréti Lakótelep mindössze 25 éves múltat tudhat maga mögött, ráadásul építészeti remekművekben sem bővelkedik. A helytörténeti kiadvány ötlete azonban mégis helyénvaló volt, hiszen az itt élő embereknek köszönhetően számos más értékre lelhetünk lapozgatás közben.
Kelenvölgy: kell az új közösségi ház
A Kelenvölgybe tervezett új közösségi ház építészeti terveire nemet, az Albástrom utcai helyszínre viszont igent mondtak azok a kelenvölgyiek, akik a Fidesz kerületi frakcióvezetője szervezte fórumon az önkormányzati beruházásról vitáztak.
Lakossági fórum Kelenvölgyben
Lakossági fórum lesz 2009. január 21-én, szerdán 18 órakor a Kelenvölgyi Közösségi Házban (Kardhegy út 2.)
Leállított építkezés
Felfüggesztette a Kelenvölgyi közösségi ház építését Molnár Gyula polgármester. A döntés oka az, hogy megváltoztak a hitelfelvételi lehetőségek, valamint a kelenvölgyiek egy része idegenkedik az új közösségi ház terveitől.
Megújult az Arany Dániel tér
A környéken lakók Albertfalva csendes kis közterét hosszú évekig csak méltatlanul rossz állapotban használhatták. Újbuda Önkormányzata most rendbe hozta a területet.
Szentimrevárosi Közösségi Napok
Szentimrevárosi Közösségi Napok 2008. Szeptember 17-20.
Bűnmegelőzési fórum Sasadon
Figyelem: a helyszín Gazdagréten van! Király Nóra Sasad egyéni képviselője Bűnmegelőzési fórumra vár minden érdeklődőt szeptember 10-én, szerdán 17.30-kor. Meghívott vendég: Dr. Balázs Norbert alezredes, Újbuda rendőrkapitánya lesz.
Fidesz támogatás a kelenföldi városközpontért
Mint arról korábban beszámoltunk, Molnár Gyula polgármester arra kérte a főpolgármestert, ne írja alá azt a csereszerződést, amelynek alapján a főváros egy III. kerületi ingatlanért cserébe az Estivo Kft. tulajdonába adja, egyéb ingatlanokkal együtt, a Kelenföldi Városközpontot. Ezt a kezdeményezést a kerületi Fidesz képviselőcsoportja is támogatja, jelentette be szerdán Kupper András frakcióvezető.
A Kopaszi gát tízéves története Karlovy Varyban
Tíz éven át, havi egy percet forgatott a Kopaszi gáton Nemes Gyula, hogy megörökítse a területen zajló változásokat, a Letűnt világ címmel elkészült film a legjobb rövid dokumentumfilm díját nyerte el a hétvégén Karlovy Varyban.
Újbuda ráígér a Kelenföldi Városközpontra!
Újbuda Önkormányzatának Sajtóanyaga: Molnár Gyula polgármester sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy az itt élők érdekeinek védelmében lép fel Újbuda, a Kelenföldi Városközpont hasznosításánál. Az elavult épületegyüttes helyén épülő komplexumban biztosítani kell a korábbi közszolgáltatásokat, így a kulturális szolgáltatásokat. Újbuda ezért a terület hasznosításáról folyamatosan egyeztetett.
Báránykészítés a Kelenföldi Könyvtárban
A Kelenföldi Könyvtár egy mesés szombatunkon útnak indult Mátyás király udvarába.