Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Őrmezői összefogás

Az elmúlt évben Junghausz Rajmund fideszes önkormányzati képviselő kezdeményezésére sokan döntöttek úgy, hogy adójuk felajánlható 1 százalékát Őrmezőnek adják. A sikeres akció idén is folytatódik. A képviselővel készített interjúnkat itt olvashatják.

- Kiket szeretne most mozgósítani?

Mindenkit, akit itt él és dolgozik Őrmezőn, és persze számítok a szimpatizánsokra, a messzebb lakó barátokra, ismerősökre. Úgy érzem, ez egy jó, támogatható cél. Tudom, hogy ebben az időszakban sokan kérik a lakosság segítségét jobbnál jobb és nemesebbnél nemesebb célokért. Valahogyan döntenünk kell. Én aktív lokálpatriotizmust kérek most az őrmezőiektől, azt javaslom, hogy fordítsuk saját városrészünk gyarapodására ezt a pénzt.

- Manapság nem túlságosan közönyösek az emberek az ilyen felhívásokkal szemben?

Tavaly érzékelhetően több pénz gyűlt össze Őrmező iskoláinál és óvodáinál, egyesületeinél. Most minden eddiginél nagyobb szükség van a közösségek összefogására, egymás támogatására. Az ország mai, szinte kilátástalan gazdasági helyzetében bizonytalan, hogy ezekre a helyi célokra, ügyekre, intézményekre mennyi állami támogatás juthat. Persze mint önkormányzati képviselő továbbra is mindent megteszek azért, hogy Őrmező mindent megkapjon, amit érdemel: legyen minél több felújított ház, legyen jól használható, a lakosságot kiszolgáló tömegközlekedés és folytathatnám. Azonban nem lehet eléggé hangsúlyozni az egyes emberek szerepét, jelentőségét, mert bár kevésnek tűnik az egy százalék, ahogy mondani szokták, sok kicsi sokra megy. Szeretném, ha sokan éreznék úgy, hogy ez a pénz itt, Őrmezőn van a legjobb helyen.

- Kiket lehet az idén támogatni?

Hamarosan megkapják levelemet az Őrmezőn élők, amelyben a tavalyi kedvezményezettek elmondják, milyen segítséget jelentett számukra az adó 1 százalékából befolyt összeg. Mások pedig, olyanok, akik szintén Őrmezőn élnek és dolgoznak, arról beszélnek, ők miért találják fontosnak, hogy helyben maradjon a felajánlás. A technikai adatokat megtalálják majd az intézményeknél és egyéb látható helyeken elhelyezett plakátokon is.

További információ: junghausz.rajmund@fidesz. hu vagy 06-70-94-24-624