Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
július 8. szerda, Ellák

Leállított építkezés

Felfüggesztette a Kelenvölgyi közösségi ház építését Molnár Gyula polgármester. A döntés oka az, hogy megváltoztak a hitelfelvételi lehetőségek, valamint a kelenvölgyiek egy része idegenkedik az új közösségi ház terveitől.

Molnár Gyula szerint Kelenvölgynek három dologra van szüksége: jó közlekedésre, a jelenlegi kisvárosi jelleg megőrzésére és egy új, a közösséget szolgáló épületre.

 

Molnár Gyula 2008. november 6-án felfüggesztette az új intézmény építését, amely a jelenlegi közösségi ház, a könyvtár és az idősek klubjának funkcióit vette volna át.

 

Az új hitelfelvételi lehetőségek, és a helyi igények ismeretében dönt majd az önkormányzat épület esetleges áttervezésétől és arról, hogy a beruházást milyen finanszírozásban fejezi be.

 

Újbuda Önkormányzat sajtó (2008. 11. 06.)

LEGFRISSEBB
×

„A Magyar nyelvért” emlékdíj

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata 2013. óta „A Magyar nyelvért” emlékdíjjal jutalmazza azokat a határon túli testvérvárosaiban tanuló általános iskolás, végzős diákokat, akik a magyar nyelv tanulása és művelése terén kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, valamint középiskolában folytatják tanulmányaikat.