Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
július 9. szerda, Lukrécia

Újbuda Ifjúságügy

"Újbuda Ifjúságügy" rovat fejléc (tid: 21582)

Üdvözöljük Újbuda Önkormányzatának ifjúságügyi oldalán!

Célunk, hogy az Újbudához kötődő, itt élő, tanuló, dolgozó, vagy épp szabadidejüket töltő fiatalok számára a Kerület még élhetőbb, inspiratívabb és támogatóbb legyen, teret adva kezdeményezéseiknek és építve meglátásaikra.

 

Üdvözöljük Újbuda Önkormányzatának ifjúságügyi oldalán!

Célunk, hogy az Újbudához kötődő, itt élő, tanuló, dolgozó, vagy épp szabadidejüket töltő fiatalok számára a Kerület még élhetőbb, inspiratívabb és támogatóbb legyen, teret adva kezdeményezéseiknek és építve meglátásaikra.

 

Jelen oldalon törekszünk arra, hogy a szakpolitikai keretek bemutatásán túl minél több, a fiatalok és szervezeteik, valamint az ifjúsági szakemberek számára releváns programról, önkormányzati kezdeményezésről és folyamatról, hírről számoljunk be, az aktualitásokon kívül - a teljesség igénye nélkül - az eddig megvalósultak bemutatása mellett.



Az ifjúsági szakterületért felelős Köznevelési és Ifjúsági Osztály ifjúsági ügyekben az ifjusag@ujbuda.hu címen érhető el.

Egy falat a jövőért: Fenntartható étkezési workshop

Egy falat a jövőért: Fenntartható étkezési workshop

Újbuda Önkormányzata az Ed.U.Co (Educational Urban Community) nemzetközi projekt keretében ’Fiatalokkal a zöldebb jövőért’ címmel szemléletformáló programsorozatot indított, melynek második alkalmára 2024. december 6-án 15.00-19.00 között kerül sor a B29 Ifjúsági Közösségi Térben. Az esemény keretében egy egész délutánt a fenntartható - bolygóbarát - étkezés témakörének szentelünk.

TUDATOS KEDDEK I Hogyan kampányolj a fenntarthatóságért?

Tudatos keddek programsorozat: Hogyan kampányolj a fenntarthatóságért?

Újbuda Önkormányzata a tudatosság jegyében új programsorozatot indított, melynek negyedik alkalmára 2024. december 3-án 18.00-20.00 óra között kerül sor a B29 Ifjúsági Közösségi Térben. A workshop során a fenntarthatóság melletti hatékony érvelés témájában fogjuk átadni egymásnak tapasztalatainkat és keresünk új lehetőségeket.

Játszani menő! KVÍZESTEK a B29-ben | Tech-tudás kvíz

„Villogtasd meg tech-tudásod!” kvíz

Újabb kvízünk során az információtechnológia fellegvárába, a Szilícium-völgybe teszünk egy izgalmas látogatást november 28-án 18 órától. Várunk Téged is a B29 Ifjúsági Közösségi Térbe, ha érdeklődsz a téma iránt és próbára tennéd tudásod!

TUDATOS KEDDEK I Urban city planning - Fenntartható várostervezés

Tudatos Keddek programsorozat: Urban city planning - Fenntartható várostervezés

Újbuda Önkormányzata a tudatosság jegyében új programsorozatot indított, melynek harmadik alkalmára 2024. november 19-én 18.00-20.00 között kerül sor a B29 Ifjúsági Közösségi Térben. A workshop során a fenntartható várostervezés megoldási lehetőségeit keressük közösen.

Játszani menő! KVÍZESTEK a B29-ben - Popkulturális kvíz - 2024. november 14.

Játszani menő! - Popkulturális kvíz
Visszatértek programkínálatunkba az ifjúsági kvízestek!
Csatlakozz hozzánk kéthetente csütörtökönként a B29-ben egy-egy szórakoztató, egyben közösségépítő kvízestre! Jöhetsz egyedül (a helyszínen spontán is találhatsz magadnak szimpatikus csapattársakat), párban, de akár 3-5 fős csapattal is!

TUDATOS KEDDEK I Textilek Természetesen

Tudatos keddek programsorozat: Textilek Természetesen

Újbuda Önkormányzata a tudatosság jegyében új programsorozatot indított, melynek második alkalmára 2024. november 5-én 18.00-20.00 között kerül sor a B29 Ifjúsági Közösségi Térben. A workshop során a természetes anyagok különböző felhasználási módjaival ismerkedünk és az ecoprint technika (növényekkel történő nyomatkészítés) kipróbálására lesz lehetőség.

Dupla Kötetbemutató

Dupla Kötetbemutató

Szeretettel várjuk az érdeklődőket a Nemzeti Ifjúsági Tanács szervezésében, Újbuda Önkormányzatának támogatásával megvalósuló Dupla Kötetbemutatóra, melyre november 12-én a B29 Ifjúsági Közösségi Térben kerül sor.

Játszani menő! KVÍZESTEK a B29-ben - Halloweeni kvíz

Október 31-én 18 órától hallowweni kvíz a B29-ben

Visszatértek programkínálatunkba a kvízestek!

Csatlakozz hozzánk kéthetente csütörtökönként a B29-ben egy-egy szórakoztató, egyben közösségépítő kvízestre! Jöhetsz egyedül (a helyszínen spontán is találhatsz magadnak szimpatikus csapattársakat), párban, de akár 3-5 fős csapattal is!

TUDATOS KEDDEK I Hogyan érveljünk a fenntarthatóbb alternatíva mellett?

Tudatos keddek programsorozat: Hogyan érveljünk a fenntarthatóbb alternatíva mellett?

Újbuda Önkormányzata a tudatosság jegyében új programsorozatot indít, melynek első alkalmára 2024. október 22-én 17.00-19.00 között kerül sor a B29 Ifjúsági Közösségi Térben. A workshopok során olyan változatos témákban merülhettek el, amik megkerülhetetlen kérdéseket vetnek fel életmódunkra, környezetünkre és élhető jövőnkre nézve.

Oldalak