Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
március 9. vasárnap, Franciska, Fanni

Cselekvő fiatalok, épülő közösség – Az Újbudai Ifjúsági Kör évösszegzése

Mozgalmas és eredményekben gazdag évet tudhat maga mögött az Újbudai Ifjúsági Kör. Közösségépítés, saját kezdeményezések, képességfejlesztés, részvételiség és nemzetköziség – ezek mind meghatározták a 2024-es évüket.

De hogyan is kezdődött ez az egész?

 

Újbuda Önkormányzata ifjúságügyi célkitűzéseivel összhangban 2022 tavaszán felhívást tett közzé egy informális ifjúsági csoport létrehozására, amelynek eredményeként megalakult a kerülethez kötődő, 15-30 év közötti fiatalokból álló Újbudai Ifjúsági Kör (ÚIK). Az ÚIK célja többek között, hogy elősegítse a fiatalok aktív részvételét a közösségi életben, valamint támogassa személyes és szakmai fejlődésüket. Létrejötte óta az informális közösség számos sikeres programot és együttműködést valósított meg, amelyek hozzájárultak a kerület életének gazdagításához. Ezek a kezdeményezések nemcsak a fiatalok közötti kapcsolatok erősítését szolgálják, hanem elősegítik a generációk közötti párbeszédet és a társadalmi kohéziót is. Az ÚIK tevékenységei révén a fiatalok értékes és jelentős változásokat hoznak a kerület életébe, bizonyítva, hogy aktív részvételük elengedhetetlen a közösség fejlődése szempontjából.

 

Cselekvő fiatalok, épülő közösség – Az Újbudai Ifjúsági Kör évösszegzése

 

Egy újabb eseménydús év ért véget 2024 decemberében, ami remek alkalmat ad arra, hogy visszatekintsünk, mit értek el a fiatalok az elmúlt hónapokban. Nézzük, miben rejlik kitartásuk és kreativitásuk, és hogyan írták tovább ezt a közös történetet!

 

Közösségi alkotóműhelyek

 

Minden hónapban volt egy hétfő délután, amikor alkotóműhellyé változtattuk a B29 Ifjúsági Közösségi Teret, ahol kreatív közösségi tevékenység (varrás és kötés mellett legfőképp horgolás) és kötetlen beszélgetések zajlottak. A hangulat sokaknak a régi idők fonóit idézte: mindenki munkálkodik, de közben van tere a beszélgetésnek, mesélésnek, zenének. Bár mindig készültünk teával, szörppel és egy kis nassolnivalóval, többször előfordult, hogy a résztvevők házi süteménnyel érkeztek, amit jószívvel osztottak meg a többiekkel. Jó érzés volt látni, ahogy a közösség egyre bővült és formálódott, és ahogy a tagok önzetlenül segítették egymást, legyen szó egy új ötlet kitalálásáról vagy egy elakadt projekt továbbviteléről.

Májusban és szeptemberben is pörögtek a varrógépek, hiszen két varró workshopot is tartottunk, ahol régi anyagokat újrahasznosítva készítettünk egyedi neszesszereket, miközben a gépi varrás alapjait tanítottuk a résztvevőknek. Ezzel nemcsak kézügyességük és varrási tudásuk fejlődött, hanem mélyült környezettudatosságuk, miközben az együttműködés, az ötletek megosztása és a közös alkotás által erősödött a közösségi kötődésük is.

 

Fenntartható öltözködés és jótékonyság

 

A nyári hónapokat kivéve az év minden évszakában megrendeztük egyre népszerűbb ruhacsere eseményeinket, amelyeket a szeretett darabok élettartamának meghosszabbítása céljából ruhajavító sarokkal is kiegészítettünk. Örömmel fogadtuk a különféle javítási kérdéseket és kreatív ötleteket, amelyek révén közösen találhattunk megoldásokat, hogy megmentsük és új életet adjunk a ruháknak. Ezek az alkalmak nemcsak különböző ruhadarabok, hanem inspiráló személyes történetek cseréjének helyszínévé is váltak. A ruhák egy része jótékonyságra lett felajánlva, amiket eljuttattunk az Oltalom Karitatív Egyesülethez és a De Jó Dió Otthonhoz, ezzel támogatva a rászorulókat.

 

Nemzetközi kalandok a tudatosság jegyében

 

Újbuda Önkormányzata partnerségének köszönhetően tagjaink részt vehettek az Educational Urban Community (Ed.U.Co) nemzetközi programban, amely során példaértékű fenntarthatósági gyakorlatokkal ismerkedhettünk meg közelebbről. Például, hogy hogyan működik egy “okos város” és ezen keresztül hogyan lehet fenntarthatóbbá tenni egy közösséget. Reményeink szerint a Spanyolországban és Görögországban látott jó példákat valamilyen formában beépíthetjük a saját tevékenységünkbe.

 

Az Ed.U.Co célja egy olyan környezetvédelmi közösség kialakítása, amely segíti a fiatalokat abban, hogy tudatosabbak legyenek és aktívan tegyenek a zöld jövőért. A program során a partnerszervezetek képviselői és a fiatal önkéntesek izgalmas nemzetközi eseményeken osztják meg tapasztalataikat, új ötleteket dolgoznak ki, és együtt formálják a helyi kezdeményezéseket. A fiatalok így első kézből tapasztalhatják meg, milyen egy globális közösség részévé válni.

 

Döntéshozatali szerepvállalás

 

Az önkormányzat ifjúsági szakembereivel fenntartott közvetlen kapcsolatnak köszönhetően aktívan bekapcsolódhattunk különböző hivatali folyamatokba. Többek között részt vettünk a B29 Ifjúsági Közösségi Tér programpályázatának értékelésében, valamint az Újbudai Hallgatói Startup Verseny zsűrizésében. Az őszi időszakban egy igényfelmérésben is közreműködtünk, amely új irányvonalakat és támpontokat adott az Ifjúsági Kör otthonának, a B29-nek a további fejlesztéséhez.

Nemcsak mi magunk töltöttük ki a kérdőívet, hanem különböző csatornákon keresztül (például közösségi médián, személyes kapcsolatok és kitelepülések révén) felhívtuk kortársaink figyelmét erre a széleskörű információgyűjtésre. A cél az volt, hogy kiderüljön, hogyan képzelik el a fiatalok az ideális ifjúsági közösségi teret, és milyen programokat, szolgáltatásokat tartanak fontosnak.

A beérkezett válaszok segítenek az önkormányzatnak abban, hogy a B29 valóban a fiatalok igényeihez igazodva formálódjon tovább. Így közvetlenül hozzájárultunk a tér fejlesztéséhez és a helyi ifjúság elvárásainak megfelelő döntések meghozatalához.

 

Mindemellett számos programon vettünk részt a közösségi térben, mint például fenntarthatósági szemléletformáló workshopok, tematikus kvízestek, asszertív kommunikációs tréning. Találkozhattatok velünk a Budapest 150 eseménysorozaton az Allende parkban, az Eleven Őszön a Gárdonyi téren, és hamarosan egy podcast is adásba kerül, ahol a közösségépítésről és a fiatalok szerepéről beszélgetünk a mai társadalomban.

 

Az Újbudai Ifjúsági Kör tevékenységeiről és programjairól további információk találhatók a csoport Facebook oldalán.

A csatlakozási lehetőség nyitott a közösséghez, amit közvetlenül feléjük vagy a ifjusag@ujbuda.hu e-mail címen keresztül lehet jelezni.