Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
november 21. csütörtök, Olivér

2008

Kelenvölgyi Közösségi Ház - Új terveket vár a Fidesz  

Újra kell gondolni a Kelenvölgyi Közösségi Ház terveit a kerületi Fidesz frakcióvezetője szerint, mert a jelenlegi elképzelés ellen egyre erőteljesebben tiltakozik a környéken lakók egy csoportja. Egy tegnap esti, indulatoktól sem mentes lakossági fórum kapcsán Kupper András új megoldást javasol.

Diótörő a jégen  

Az idei téli szezonra Újbudára költözött a mindig más-más helyszínen működő Jégszínház. Mikulás hétvégéjén a Savoya Park melletti kőszínházba hatalmas gyereksereg özönlött be, hiszen a kerületi iskolások mellett az S.O.S. Gyermekfalu lakói is megtekinthették az előadást. Nekik ezt hozta a Mikulás, akit ezúttal Nacsa Olivér alakított.

Bűnözőt fogtak a rendőrök gyerekei  
 

Szüleik nyomdokába léphettek a kerületben szolgálatot teljesítő rendőrök csemetéi. Egy igazi bűntényt kellett felderíteniük december 5-én, vagyis elfogni Gengszter Gerzsont, aki elrabolta a Mikulás varázspálcáját. A rendőrgyerek pedig még szüleiknél is hatékonyabbnak bizonyultak, hiszen egy óra leforgása alatt elfogták a "bűnözőt" és így minden gyerekhez időben odaérhetett a Télapó.

Paradicsom a MU-ban  

A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Turbo paradiso című produkcióját nemrégiben mutatták be a MU Színházban. A darab a maga nyers és egyéni kifejezésmódjával az elmúlt egy-két évtized balkáni helyzetét igyekszik kifejezni. A nézők pedig a végén valóban paradicsomi állapotba juttathatják a színészeket.

Új templom épül Újbudán  
 

Újbuda Önkormányzata egy, a Fehérvári út és az Etele út (Etele út 3.) sarkán álló 2743 négyzetméteres telket térítésmentesen 99 évre használatba ad a Budapest-Lágymányos Szent Adalbert-plébániának azzal a céllal, hogy a plébánia a telekre templomot építsen.

Megépüljön-e az új közösségek háza Kelenvölgyben? Döntés előtt a képviselő-testület.  

Újbuda képviselő-testülete ez év márciusában döntött arról, hogy Kelenvölgyben új közösségi házat épít, ahova a mostani funkciókat (közösségi ház, idősek napközije, civil szervezetek székhelye, ügyfélszolgálat, posta) össze tudják vonni, mivel az ezeket kiszolgáló három épület rendkívül rossz állapotban van, felújításuk aránytalan költségeket jelentene. 

Sikeres nyílt nap az új háziorvosoknál  
 

Szeptember óta 12 új háziorvosi praxis műköik Újbudán. Ezek közül 8 a Gazdagréti téri rendelőben, ahol szűrővizsgálatokon vehettek részt a kerületben élők. Ez a nyílt nap a leendő páciensek számára alkalmat adott arra, hogy megismerjék a rendelőt és az új orvosokat, akik ezúttal pillanatfelvételt kaptak a kerületiek egészségi állapotáról.

Mikulás-vasárnap Újbudán  
 

Mikulás hétvégéjén Újbudán sokféle gyermekprogramot tartottak. Az egyik ilyen az Eleven Centerbeli Szülők Házában zajlott, a Csíkihegyek utcai Általános Iskolában pedig focibajnokságot rendeztek az óvodás korú gyerkeknek.

Elektronikus betegkarton váltja fel a papírhalmazt  
 

A Fehérvári úti Rendelőintézet épületének teljes felújítása és a járóbeteg ellátás korszerűsítése után újabb mérföldkőhöz érkezett a szolgáltató Gyógyír Kht. Mostantól a szakrendelésen kapott igazolások, leletek és vizsgálati eredmények helyett egyetlen elektronikus betegkarton tárolja az összes fontos információt a páciensről és az ellátásáról, ami azon nyomban a háziorvos számítógépén is megjelenik.

Junghausz: Őrmezőn rosszabb lett a közlekedés  

Nagy mértékben nehezíti az Őrmezőn élők életét, hogy a BKV megváltoztatta a menetrendjét. Junghausz Rajmund önkormányzati képviselő egy korábbi testületi ülésen ebben a témában is kérdezte a polgármestert, aki azt ígérte, hamarosan leül tárgyalni az egész kerület közlekedésének ügyében a BKV vezetőivel. A képviselő most aláírásgyűjtést kezdeményezett, az íveket pedig átadta a polgármesternek.

Olasz nyelven olasz étel

Az olasz konyha alapjai címmel rendezett az Újbudai Pedagógiai Intézet ételkóstolással egybekötött főzőtanfolyamot. Az egy hetes rendezvényre nemcsak a főzőtudomány kedvelői, hanem az olasz nyelvet tanuló középiskolások és felnőttek is ellátogattak. Ugyanis a tanfolyamon az olasz étkezési kultúrával és az egészséges táplálkozás alapjaival is megismerkedhettek a résztvevők.

Nyerjen könyvet Ön is! - Újbudai könyvajánló - Elfeledett magyar mesterségek és népélet

Hányan érezték azt az életükben, hogy bárcsak egy - kétszáz évvel ezelőtt születtek volna? Amikor még nem volt stressz, nem volt túlhajszolt élettempó és az emberek még tudtak beszélgetni egymással. Az ELFELEDETT MAGYAR MESTERSÉGEK ÉS NÉPÉLET című könyv egy rég letűnt sajátos világba kalauzolja el az Olvasót, ahol a nép évszázadokkal korábban kialakult szemlélet szerint élte jellegzetes életét.

Kártyák és plakátok festménye  

Hogy ki is Szacsvay Varga Ferenc? Kezdjük a legelejéről. Kezdjük onnan, hogy ő egy festőművész, aki gyakran találkozott Bogdány János hajléktalannal. Figyeltek egymásra. Bogdánynak sikerült jó útra térnie, egy alapítványt is szervezett sorstársainak, négy szállót nyitott, ma már hatszáz emberről gondoskodik.

Oldalak

LEGFRISSEBB
×