Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Túra-, és programajánló december 13 -14-re

Túra a mágneses sziklákhoz és sok-sok adventi program, - ezt ajánljuk Önöknek a hétvégére.

Az újbudai Bakancsos Kör tagjaihoz lehet csatlakozni a Moszkva téren szombat reggel ¾ 9-kor. Az uticél ezúttal a Normafa, amelynek környékén kb. három órás sétát tesznek a természetjárók.

Börzsönyi vulkántúrát szervez december 13-án, szombaton a Börzsöny Akciócsoport. Indulás 6:00-9:30-ig Királyrétről az Oktatóközpont elől. Akik kocsival érkeznek előtte feltétlenül tájékozódjanak az új parkolási rendről a túra weboldalán! A távolság 42 kilométer melynek során a résztvevők megmásszák a Nagy-Hideg-hegyet, a Csóványost, és a Magyar-hegyet, majd a Magas-Taxi-réten keresztül térnek vissza Királyrétre.

Szintén december 13-án a Ferihegyi Benke Rezső Természetjáró szakosztály télkóstoló túrát indít a Pilisbe. Találkozó 7:30-kor az Árpád-hídi Volán pályaudvaron ahonnan busszal utaznak Pilisvörösvárig, majd onnan Pilisszentkeresztre gyalogol át a csoport.

A Magyar Természetbarát Szövetség a Fenyőgyöngyétől az Árpád-kilátó és az Oroszlán szikla érintésével kalauzol csoportot Hűvösvölgybe szintén szombaton. Aki szeretne csatlakozni az a Moszkva téren a Metro kijáratnál teheti meg reggel kilenc órakor.

A Nyugat-Mátrában több helyen is találtak olyan területet, ahol a tájolók furcsán viselkednek. Az okokat kutatva kiderült, hogy vannak sziklák amik mágneses tulajdonságokkal rendelkeznek. Ezekhez az érdekes képződményekhez lehet kirándulni december 13-án szombaton a Nyikom Hegyisport- és Természetvédő Klub tagjaival. Találkozóhely: 8:15-kor a Stadionok buszpályaudvar a Hollókői busz kocsiállása.

Vasárnap a Medvetalp turistacsoport Budakesziről Csillebérc felé veszi az irányt. A kirándulás 7-8 órát vesz igénybe mert hozzávetőleg az útvonal 20 km. Találkozás: 8.30-kor Moszkva téren, a 22-es buszmegállóban.

2008. december 13-án, szombaton (10-18 óráig) lesz a "Mozdulj rá!" LEGek tornája a Testnevelési Egyetemen, mely a "Mozdulj rá!" tornasorozat évadzáró, karácsonyi partija. A programok közt szerepelnek óránkénti fitnesz-programok, Mikulás, ajándékok, játszóház gyerekeknek, LEGek verseny. Sztárok is csatlakoztak a kezdeményezéshez, többek között Kammerer Zoli - háromszoros olimpiai és világbajnok kajakozó, Judy - Groovehouse, Tóth Tibi -Hooligans, Papp Lili - Miss Balaton 2008, Rába Timi, VV Leó és barátnője, Nagyfogyás Gábor és Nagyfogyás Péter várható a rendezvényre.

November 4-én megnyitotta kapuit a nagykarácsonyi Mikulásház. A Mikulásház kertjében a karámban immár 6 szarvas vár, a „jóság kútja” még mindig várja a rosszaságokat, továbbra is működik az adok-kapok ládikaszolgálat, így meg lehet ajándékozni ismeretlen barátainkat. November 29-től december 14-ig minden szombaton program várja az érdeklődőket.

Gödöllőn az Adventi Kastélynapok programja várja a látogatókat hétvégén a Királyi Kastélyban. A gyermekeknek szóló programok mellett a kicsik és nagyok karácsonyi díszeket és ajándékokat készíthetnek a kézműves foglalkoztatóban. A felnőttek számára kellemes időtöltés lehet egy karácsonyi koncert vagy egy díszes operaelőadás megtekintése az újjáépült Barokk Színházban. Minden korosztályt gazdag kínálattal vár a kézművesek és iparművészek karácsonyi vására.

Hasonló, Karácsonyi Készülődés címet viselő programra kerül sor a Mezőgazdasági múzeumban is a Vajdahunyad várban. Mindkét hétvégi napon képeslap-készítés, almasütés, mézeskalácssütés, karácsonyi ajándékok készítése gyékényből, csuhéból, vesszőből, szaloncukor- és karácsonyi díszek készítése természetes anyagok felhasználásával, gyertyamártás, szövés, játszóház, kézműves vásár, mangalica és szürke marha termékek vására, sajtvásár, népi és fajátékok vására, méz-, lekvár-, szörp- és bor- vásár, karácsonyi képeslap-kiállítás.

Ugyancsak december 13-án, szombaton 18:30 órai kezdettel láthatják Sebestyén Márta ünnepi koncertjét a Néprajzi Múzeumban. A Csillagzene és Lucanap keretében délelőtt 11:00-tól a Kaláka együttes Szabad-e bejönni ide betlehemmel? című karácsonyi műsora szól gyerekeknek, vasárnap ugyanez délután 18:30-tól látható, de a múzeumban egész nap koncertek és különféle karácsonyi programok várják a látogatókat.

Gyulán első ízben rendeznek 2008. december 12-14-ig Mézes Napokat, a karácsonyi hangulatú rendezvényen mézeskalács különlegességek, különféle mézek, mézes sütik, és persze kiállítás is várja a látogatókat. Szülők és gyerekek próbára tehetik tudásukat a mézeskalács díszítésben, a mézesvásáron pedig a karácsonyi ajándékok is beszerezhetők

2008 adventjén Mikulásház, karácsonyi Mikulásvonat, óriás mézes sütemények, bábjáték, térzene, ünnepi postafiók várja sok más egyéb program mellett a gyerekeket és családokat december 6. és 21. között a Kossuth téren, az Ország Karácsonya rendezvényen. A Mesevárosban a gyerekek és szüleik ügyességi és készségfejlesztő feladatokat oldhatnak meg, megismerkedhetnek a karácsonyi népszokásokkal, valamint a karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódó meséket hallgathatnak. December 20-án a szabadtéri foglalkoztató betlehemmé alakul át, ahol élő állatok lesznek láthatók a Fővárosi Állat- és Növénykert jóvoltából. A tavalyi nagy sikerre való tekintettel az idén naponta indul majd útnak a bejglisütő vonat. A kisütött bejgliket – amelyekből 40 métert tud elkészíteni a vonat egyszerre – az érdeklődők a helyszínen meg is vásárolhatják. Karácsonyi látványosságként tekinthetik meg emellett a téren a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete által készített, két méter magas óriás mézeskalács-házat. Nyitva tartás: hétköznapokon 12-20.00 óra között (a Mikulásház 14-20.00 óra között), hétvégente 10-20 óráig

A frissen vásárolt GPS készülékekkel rendelkezők figyelmébe ajánljuk a http://turistautak.hu/ weboldalt amely egy lelkes, non-profit alapon működő csapat munkája. A turisták számára fontos pontokat, utakat összegyűjtik, földrajzi helyhez kapcsolják és térképként, valamint kereshetően és letölthetően megjelenítik az interneten. Az elérhető SVG térképek alkalmasak megadott ponttól pontig megkeresni a legrövidebb útvonalat. Az eredményt távolság- és magasságadatokat összegző táblázat és magassági diagram teszi szemléletessé.

(K.A. - Újbuda TV)

K. A. - Újbuda TV (2008. 12. 09.)


Kapcsolódó linkek:

Magyar Természetbarát Szövetség
Teljesítménytúrázók Társasága
Országjárók Köre
Benke Rezső turista szakosztály
Mágneses-szikla túra
Medvetalp túristacsoport
Nagykarácsony, Mikulásház
Gödöllő, Királyi Kastély
Magyar Mezőgazdasági Múzeum
Néprajzi Múzeum, Csillagzene és Luca-nap
Gyula, I. Mézes Napok
Mozdulj rá, LEGek tornája
Az Ország Karácsonya
Túraútvonalak