Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
szeptember 12. péntek, Mária

Kerületünk

Szirénapróbák a kerületben  

Mostantól két hétig tartó szirénapróbát tart a kerületi tűzoltóság, amelynek kellemetlenségeiért előre is kérik a lakosság megértését.

Járdaátadó az Irhás árokban  
 

Új járdát adtak át az Irhás árokban június 26-án. Király Nóra Újbuda önkormányzati képviselője, a XII. kerület részéről pedig Váci János és Kovács Lajos alpolgármesterek valamint Péchy László önkormányzati képviselő vágták át a szalagot. Immár Gazdagrétről egészen a csillebérci erdőig fel lehet biztonságosan sétálni.

Molnár Gyula sajtópert vesztett  

Elutasította a Fővárosi Törvényszék Molnár Gyula, a fővárosi MSZP-s képviselő sajtó helyreigazítási keresetét. A szocialista politikus az újbudai önkormányzat weboldalán közzétett cikk címét és tartalmát sérelmezte, amiért az számára kifogásolható módon tudósított a Fővárosi Főügyészség által, az Uniker-Coop ügyben különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával indított nyomozásról. 

Sikeres volt az adománygyűjtés  

A Gyermekekért XI. Közhasznú Alapítvány karitatív gyűjtést rendezett egy kárpátaljai mezővári  magyar óvoda és iskola, valamint egy XI .kerületi intézmény csökkent munkaképességű dolgozói javára június 12-től -17-ig. 

Fagyi a bizonyítvány mellé  

Kiváltságos helyzetbe kerültek a gazdagréti elsősök. Ugyanis az első bizonyítvány mellett egy igazi hűsítő ajándékot, egy kétgombócos fagyikupont is hazavihettek a helyi önkormányzati képviselő, Király Nóra jóvoltából.

Felújították a Nedecvár utcát  

Teljes egészében megújult a Petőfi Laktanya közelében fekvő Nedecvár utca útburkolata. Az Újbuda Önkormányzata által finianszírozott útépítés az Újbuda Prizma Nonprofit Kft. kivitelezésében valósult meg, melynek során a járdát és az úttestet is újjáépítették.

Újbuda száguld!  

Csodálatos képek a megújuló Tüskecsarnokról. Még januárban látott napvilágot a hír, hogy az eredetileg az 1996-os Expóra készített épület, ami sokáig üresen állt, majd 2012 közepétől jégpályaként üzemel, teljes rehabilitáción esik át. A tervek szerint 2014 közepére, egy 5,9 milliárdból megújított, 4000 fő befogadására alkalmas multifunkciós sportközpontot adnak majd át.

Oldalak