Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 16. kedd, Csongor

Járdaátadó az Irhás árokban

Új járdát adtak át az Irhás árokban június 26-án. Király Nóra Újbuda önkormányzati képviselője, a XII. kerület részéről pedig Váci János és Kovács Lajos alpolgármesterek valamint Péchy László önkormányzati képviselő vágták át a szalagot. Immár Gazdagrétről egészen a csillebérci erdőig fel lehet biztonságosan sétálni.

Az Újbuda és Hegyvidék határán húzódó járdaburkolatot a két kerület finanszírozta egyenlő arányban. Összesen 29,7 millió forintba kerültek a munkálatok. - 600 méter járda épült meg két méter szélességben, szürke, téglalap alakú viacolorból. Megközelítőleg 1250 négyzetméter, plusz néhány lépcső. Illetve van egy kis aszfaltos rész is, amit nem tudtunk kőből megoldani - mondta el Krompaszky András, a generál építő Újbuda Prizma Közhasznú Nonprofit Kft-től. Idén folytatódnak még a rézsűvédelemmel kapcsolatos munkálatok, és remélhetőleg ősszel egy faültetési akcióval is szépülni fog a környék. Az útfelújításra azonban még várni kell.

Címkék: