Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
július 8. szerda, Ellák

2010

Megújul a Füvészkert  

Meleg nyári napokon érdemes megnézni ELTE Természettudományi Karának botanikus kertjét, közismert nevén a Füvészkertet, amelyet 900 millió forintos Európai Uniós Project keretében újítanak meg 2015-ig.

60+ Médiaműhely: 5 perc Bodrogi Gyulával  

2005-től Bodrogi Gyulát, a Nemzet Színészét kerületünk díszpolgáraként is számon tartjuk. Nem kell Önöknek bemutatni, hiszen több évtizede nyomon kísérhetjük pályáját. Ismerjük, szeretjük. 52 éve lépett először a közönség elé. Számtalan filmtekercs őrzi drámai és humoros alakításait. Rendez, játszik, ír nekünk- a közönségnek.

60+ Médiaműhely: Ajándék Frankfurtból  

1991-ben Horst Wellmann úr kapta meg kerületünk díszpolgári oklevelét - a kerület fejlesztéséért. Szerettem volna bemutatni Önöknek Wellman urat, de több hónapos munkám ellenére sem tudtam felvenni a kapcsolatot családjával. Wellmann úr már sajnos nem él, egykori cége is megszűnt. Bezárt a Petzval utcai Wega öntöde.

Adománygyűjtés az árvízkárosultaknak az Újbuda Közösségi Portál szervezésében  

Az elmúlt hónapokban a sorozatos esőzések és áradások következtében számos vidéki városban házak tucatjai kerültek víz alá - így az ott lakók élete egyik napról a másikra hirtelen ellehetetlenült. Az Újbuda Közösségi Portál (www.ujbudaportal.hu) együttérezve a rászorulókkal úgy döntött, hogy saját eszközeivel megpróbálja mozgósítani a kerület lakóit, és adománygyűjtő akciót indított el.

Szebb lesz a Gárdonyi tér és a Bikás  

Két közterület is megújul a nyáron kerületünkben. Újbuda Önkormányzata a kulturális városközpont terve részeként átalakítja a Gárdonyi-szobor környékét a Bartók Béla úton: a kis teret ősztől csak gyalogosok használhatják majd. A metróépítők pedig iskolakezdésre felújítva adják vissza a Tétényi úti metrómegálló építési területének nagy részét a Bikás Parkban.

60+ Médiaműhely: 'Mindent a focinak köszönhetek'  

Grosics Gyula 2000-ban lett kerületünk díszpolgára. Róla mindenki mindent tud, mindenkiben él egy kép - bevallom bennem is. Kissé félve mentem az interjúra. Mit fogok kérdezni, mi az, amit még nem mondott el eddig - ezek a gondolatok kavarogtak a fejemben.

Mégsem Simicskó lesz Újbuda fideszes polgármesterjelöltje  

Mégsem a kereszténydemokrata Simicskó István lesz a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje a Újbudán az őszi önkormányzati választáson - derült ki hétfőn kormánypárti forrásból. A képviselő a parlamentben tartott napirend előtti felszólalását követően arról számolt be, miniszterelnöki kérésre a honvédelmi tárcánál marad, hiszen az államtitkári poszt összeférhetetlen a polgármesterivel.

60+ Médiaműhely: Herr Fischer  

Hans-Peter Fischer Stuttgart Bad Canstatt elöljárójaként, - a testvérvárosi kapcsolatok érdekében kifejtett kimagasló munkájának elismeréseként - 2006-ban lett kerületünk díszpolgára. Az oklevelet nyugdíjba vonulása után, 2006. november 11-én, a Kerület Napján vette át.

A Bazsalikom utca 24-ben megnyílt a Kelenvölgyi Könyvtár  

A Kelenvölgyi Könyvtár régi-új helyén a Bazsalikom utca 24. szám alatt - már a Kelenvölgyi Közösségi Házhoz tartozva, Újbuda Önkormányzat kezelésében várja az olvasni vágyókat. A könyvtárlátogatók február 28-ig váltott olvasójegyekkel, érvényességük lejártáig kölcsönözhetnek a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár három újbudai könyvtárának egyikében is: Kelenföldi Könyvtár, Karinthy Frigyes Könyvtár, Móricz Zsigmond Könyvtár.

Universitas, tanárok és diákok együttléte - Koliélet Újbudán  

A 11. kerület büszkén mondhatja, hogy első helyen szerepel a kollégiumi élet tekintetében - ugyanis újbudán három felsőoktatási intézmény, illetve kollégiumaik is helyet kapnak: a Műszaki Egyetem, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem és a Közgazdaságtudományi Egyetem. Kerületünkben megközelítőleg 400-4500 kollegista él.

Újraélesztő készülékek a strandokon  

Újraélesztő készülékeket helyezett ki a fürdőiben a Budapest Gyógyfürdői Zrt. A defibrillátorok segítségével a szakképzett személyzet azonnal meg tudja kezdeni az újraélesztést egy esetleges rosszullét esetén. Az időben megkezdett újraélesztés sok ember életét mentheti meg.

Mindenből ötös  

Ebben az évben Újbudán 313 fiatal érettségizett, közülük 17-en minden tárgyból 5-ösre vizsgáztak. A polgármester szerint ők olyanok, akik a feladatokat nemcsak egyszerűen kipipálják, hanem ennél többet tudnak és akarnak tenni.

Oldalak

LEGFRISSEBB
×

„A Magyar nyelvért” emlékdíj

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata 2013. óta „A Magyar nyelvért” emlékdíjjal jutalmazza azokat a határon túli testvérvárosaiban tanuló általános iskolás, végzős diákokat, akik a magyar nyelv tanulása és művelése terén kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, valamint középiskolában folytatják tanulmányaikat.