A kezdeményezéséhez együttműködő partnerekre talált a Gazdagréti-, és az Őrmezei Közösségi Házban, ahol az adományokat fogadták, illetve a portál megállapodott a Magyar Vöröskereszttel, aki az adományok elszállításáról gondoskodott.
Az akció nem várt eredményt hozott és minket is szamára nagy meglepetést okozott, ugyanis közel 100 nagyméretű zsák és 30 doboznyi tisztítószer és tartós élelmiszer gyűlt össze - a közösségi portál nem pénzadományok, hanem tisztítószerek, tartós élelmiszerek, ruhaneműk gyűjtését hirdette meg. Rengeteg adomány gyűlt össze - a tetemes mennyiséget a Vöröskereszt csak két fordulóval tudta elszállítani.
Az Újbuda Közösségi Portál számára nagy örömet jelent, hogy a XI. kerületi polgárok is szívügyüknek tekintik, hogy segítsenek rászolrult embertársaikon - idejüket és pénzüket nem sajnálva mindenki ott és annyit segített, ahol és amennyit tudott. A portál köszöni Újbuda lakóinak az árvízkárosultaknak nyújtott önzetlen segítségéért.