Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 20. péntek, Teofil

Megújul a Füvészkert

Meleg nyári napokon érdemes megnézni ELTE Természettudományi Karának botanikus kertjét, közismert nevén a Füvészkertet, amelyet 900 millió forintos Európai Uniós Project keretében újítanak meg 2015-ig.

A Füvészkertet a legtöbben Molnár Ferenc Pál utcai fiúk című regényéből ismerik, azt azonban kevesen tudják hogy ez a kerületünkben található Természettudományi Kar botanikus kertje. Tehát az ELTE Természettudományi kara Újbudán van, ennek botanikus kertje a Füvészkert, amely viszont Pesten.

Sajnálatos módon az a medence, amelyben Nemecsek Ernőt megfürdették már nem a park területén található mivel a múlt században az eredetileg 10 hektáros területet a Klinikák felépítésével 3 hektárra kicsinyítették.

A Festetics család egykori pesti birtokát 1960-ban nyilvánították természetvédelmi területté, ahol ma mintegy 7000 növényfaj él. Különlegesen értékes az arborétum amely 800 fát és cserjét mutat be, és a Magyarország területén élő növények gyűjteménye, amelyben több mint 400 honos faj képviseli a hazai flórát.

Az Európai Uniós támogatással megvalósuló felújítás első ütemének zárórendezvényeként tartott sajtótájékoztatón Dr. Hudecz Ferenc az ELTE rektora a társadalmi felelősségvállalás kiemelkedő példájaként értékelte az elvégzett munkát. Mint elmondta az eddig megvalósult 400 millió forintos beruházás azért is jelentős mert a Botanikus Kert a kultúrák találkozásának színtere, így kiemelkedő szerepe van a nemzetközi kapcsolatok építésében. Az egyetem vezetője itt azokra a tematikus napokra és rendezvényekre gondolt, amelyeket az egyes növényfajokhoz kapcsolódóan szerveznek a kert munkatársai, így például hagyomány, hogy a cseresznyefa virágzás ünnepét a japán nagykövetség prominens személyiségei is megtisztelik jelenlétükkel.

Nemrégiben ausztrál napokat szerveztek de nagy érdeklődés kísérte például a kínai napokat, vagy a ginkó fák ünnepét is. A felújítás eddig lezajlott szakaszában új medencékben mutatják be a hazai vizinövény társulásokat, és mintegy 700 négyzetméter növényrendszertani terület gyarapodott új fajokkal a Gyűjteményes-ház és a Viktória-ház körül.

Az éppen 50 éve védetté nyilvánított Füvészkert a fejlesztéssel a mérsékelt övi fák és cserjék taxon számát 1300-ra, a növényházi tematikus gyűjtemények fajszámát 2100-ra, a hazai védett növények fajszámát 150-re növelte, a gyógynövények további 60, az egynyári növények 30 fajjal gyarapodtak.

Új burkolatot kaptak a Kert belső ösvényei, a megemelt ágyások révén a mozgáskorlátozottak számára is élvezhetővé vált a virágzó növények látványa. Megújult a kertészeti géppark, az ágyásokba korszerű csepegtetéses öntözőrendszer került.

A második és a harmadik ütem során várhatóan felújítják a Pálmaházat és a Kert bal oldali részét amely a Klinikák épületei felé esik. A teljes felújításra összesen 900 millió forintos támogatást nyert az ELTE, a második ütem közbeszerzési pályázatának kiírásán most dolgoznak a szakemberek.

A következő hónapokban azonban mindenképpen érdemes ellátogatni a Természettudományi Múzeum szomszédságában található Botanikus Kertbe, hiszen nyár végén és ősszel fogják kiültetni a kertészeti munkák során azokat a növényeket, amelyek Európa egyik legszebb Természetvédelmi területévé varázsolják a megújuló Füvészkertet.