Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 21. szombat, Tamás

2008

Ütközött a müncheni gyors

A zárt vasúti pályán gyűrt maga alá egy személygépkocsit pénteken este a Münchenbe tartó nemzetközi gyorsvonat a főváros XI. kerületében - közölte Kis-Guczi Péter, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság sajtóügyeletese. Az autót száz métert tolta maga előtt.

Lakossági Fórum: Albertfalva  

A fórumsorozat a hét végére Albertfalvára érkezett. A jelenlévők a körzet képviselőjétől, Görög Andrástól és Bács Márton alpolgármestertől kérdezhettek.

Lakossági fórum:Őrmező  

A Molnár Gyula polgármester által indított lakossági fórumsorozat következő állomása Őrmező volt. A találkozón számos, az őrmezei lakókörnyezetet érintő téma merült fel.

Leállított építkezés

Felfüggesztette a Kelenvölgyi közösségi ház építését Molnár Gyula polgármester. A döntés oka az, hogy megváltoztak a hitelfelvételi lehetőségek, valamint a kelenvölgyiek egy része idegenkedik az új közösségi ház terveitől.

Gyors ütemben épül az Újbuda Városközpont  
 

A budai Skála lebontása után maradt csatatér szomorú látványa nem sokáig szúrta az arra járók szemét, a 2007 szeptemberében megkezdődött építkezés ugyanis a kezdetek óta gőzerővel folyik. A kivitelező arról biztosította lapunkat, hogy a gazdasági válság szinte minden szférában érezhető hatása az épülő Újbuda Városközpont esetében nem érzékelhető. A bevásárlóközpont mellett létesülő Simplon Udvar lakástulajdonosainak így nem kell aggódniuk az átadás időpontja miatt.

Mindent eldöntő döntő!  

Már csak két játékos maradt a Múzsák csókja tehetségkutató vetélkedő 5. fordulójában: Vivi és Peti. Hogy melyikük nyeri el a nagyedmillió forintnyi jutalmat, az ma este derül ki.

Szemétszedési akció

A környezetünk védelme érdekében a Fidesz Ifjúsági Tagozata szemétszedési akciót hirdet a Dayka Gábor utca és környéke állapotának javítása érdekében. Az ötletet az adta, hogy a közelben évről-évre nagyobb mennyiségű hulladék jelenik meg, amit ahelyett, hogy eltakarítanának, csak egyre inkább halmoznak az odaérkezők.

Túra-, és programajánló november 1-2-re  
 

Ha a gyerekeket nem szeretnék magukkal vinni a temetőkbe, a szokásos túraprogramok mellett egy Halloween partyt, és több érdekes, állatokkal kapcsolatos uticélt ajánlunk hétvégére.

Október 31-éig tart a vágányépítés a Körtéren  

Október 31-én fejezik be a Villányi úti és a Fehérvári úti villmosvágányok összekötését. A Bartók Béla úti villamosvágány átszelés építése érinti a Móricz Zsigmond körtéri vágányszakaszokat.

Oldalak