Kerületünk
Újbudának kínai testvérvárosa is lehet
Nyerjen könyvet Ön is! - Újbudai könyvajánló - Sorsunk a számokban
A Csillagszem eheti vendége: L. L. Junior
Gazdagréti Halászléfőző verseny nyertesei
Az első helyezett Adri Team lett, ami egy 2 fős csapat. Adrienne Klotz volt a csapatvezető. Másodszor vettek részt a versenyen, tavaly harmadik helyezettek voltak.
A Csillagszem eheti vendége: Krisz Rudi
Újabb lépés a környezetvédelemért
A kerületi MSZP fogadóórája októberben
Hal a gazdagréti tortán
A Városmisszió az aluljáróba is beköszöntött
Meghalt Medveczky László
Elhunyt Medveczky László, aki 1989 után hat évig volt a TV 11 főszerkesztője. A tizenegyszeres Nívó-díjas újságírót súlyos betegség után 67 éves korában ragadta el a halál.
Szentimrevárosi Közösségi Napok
Szentimrevárosi Közösségi Napok 2008. Szeptember 17-20.
Műszaki hibás volt a balesetet okozó busz?
Műszaki hiba miatt karambolozhatott a 153-as busz a Móricz Zsigmond körtérnél kedden délután.
Kézdiszentlélek díszpolgára
Kézdiszentlélek polgármestere augusztus 16-án a település díszpolgárává avatta Szabó Ferenc önkormányzati képviselőt. A 4720 főt számláló község évek óta testvérvárosa Újbudának, és a most kitüntetett képviselő már négy éve kiemelt figyelmet fordít a magyar ajkú lakosság támogatására.
Utak, parkok Újbudán - Félmilliárd jut a közterületekre
Utakra csaknem kétszáztíz, parkokra pedig mintegy kétszáz millió forintot költ az önkormányzat idén, a téli szezon kezdetéig. A munkák jelentős részét már befejezték, a szeptember döntően a játszóterek és zöldterületek felújításával telik. Minderről Lakos Imre alpolgármestert kérdeztük.