Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
február 11. kedd, Bertold, Marietta

Kerületünk

Játszóudvar, kerítés, mosdók és egy teljesen új bölcsőde  

Új bölcsőde a Ménesi úton

Az elmúlt évben Újbuda Önkormányzata – felmérve az igényeket, hiányosságokat – több helyszínen is segített a kerületben működő oktatási intézményeknek, óvodáknak, bölcsődéknek, hogy a gyermekek nevelése kényelmesebb, jobb, biztonságosabb környezetben történhessen. Ugyan az iskolák fenntartója már sok éve az állam, az épületek karbantartására nem ad pénzt a kerületnek, vagyis az ingatlan tulajdonosának. Az önkormányzat szűkös anyagi lehetőségei ellenére is fontosnak tartotta, hogy férőhelybővítésre, felújításokra keressen és fordítson forrásokat 2020-ban is.

Megújul a Dzsungel játszótér  

A mai naptól, március 1-től a tervek szerint júniusig komplex felújítás miatt átmenetileg zárva van a Dzsungel játszótér.

Kezdődik a Citadella felújítása  

Aláírják a keretmegállapodást a nyertes pályázókkal a Citadella teljes rekonstrukciójára. A kormányzati beruházásként elvégzendő munkálatok befejezéséig akár a tervezett sikló is befuthat a Gellért-hegyre.

Déli Körvasút: kedvező megállapodást harcolt ki Újbuda  
 

A XI. kerületi önkormányzat is elfogadta azt az együttműködési megállapodást, amelyet a Déli Körvasút környezetrendezése érdekében kötött egymással a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) és a Budapest Fejlesztési Központ Nonprofit Zrt. (BFK).

Hivatalos: elindul az 1,5 milliárd forintos EU-projekt  

Aláírták a támogatási szerződést Újbuda és az Európai Unió között, melynek eredményeként 4,3 millió euró (1,5 milliárd forint) közvetlen brüsszeli forrás érkezik Újbudára, az itt élő, alkotó és dolgozó emberek számára.

Kisebb beépítés, nagyobb zöldfelület  

A Buda Gardens néven ismertté vált beruházás ügyében többkörös egyeztetést zárt le december közepén az önkormányzat tervtanácsa pozitív településképi véleménnyel, ezzel a fejlesztés zöld jelzést kapott. A tervtanács munkájában részt vettek a Szentimrevárosért Egyesület képviselői is – Szaló Péter és Hegedűs Péter –, akik véleményezték a terveket, és a végleges koncepciót ők is támogatták.

Új, nagyobb szemetesek a kerületben  

A héten megkezdődött a kerületben a tavalyi költségkeretből vásárolt új hulladékgyűjtők kihelyezése, így 70 db 100 literes hulladékgyűjtő edény és 30 db kutyapiszok gyűjtő edény kerül a közterületekre.

Zöldebb lett az új év  

Nyitnikék óvoda

Bár 2020 nem úgy alakult, ahogyan terveztük, az élet még a járvány alatt sem állt meg. A háttérben számos olyan beruházás kezdődött el vagy fejeződött be, amely a zöld koncepció erősítésére irányult.

Eredményes egyeztetések a Buda Gardens ügyben  

Múlt héten az Önkormányzat Tervtanácsa többkörös egyeztetést zárt le pozitív településképi véleménnyel, azaz a fejlesztés zöld lámpát kapott. A Szentimrevárosért Egyesület képviselői, Szaló Péter és Hegedűs Péter részt vettek a Tervtanács munkájában, véleményezték a terveket, és a végleges koncepciót ők is támogatták.

Új építési szabályzat léphet életbe Kelenvölgyben  

A Kelenvölgyben élők régóta várják az új építési szabályzatot, amely feloldja a lakóingatlanokkal kapcsolatos változtatási tilalmat, de biztosítja, hogy a kertvárosi környezetben ne épülhessenek oda nem illő épületek, lakóparkok. Az új szabályzat elfogadásának menetéről és jelenlegi állásáról Bába Szilvia önkormányzati képviselő tájékoztatta lapunkat.

Csendesebb Etele  

Bevált az a megoldás, amellyel az 1-es villamos okozta zajterhelést mérséklik az Etele út és a Fehérvári út kereszteződésében. A fontos csomópontban élők mindennapjait más hangforrások is zavarják.

Oldalak