Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Fontos fejlesztésekről döntött a képviselő-testület

Újbuda   |   2021, december 20 - 10:40
Nyomtatóbarát változatSend by email

Idén utoljára ülésezett december 16-án az önkormányzat képviselő-testülete, 24 előterjesztésről szavaztak. Döntés született egyebek közt a Duna-parti sétány bérbeadásáról szóló pályázat érvénytelenségéről, a Bogyó utcai beruházás településrendezési szerződéséről, a Madárhegyi Gyermekcentrumról, a Diagnosztikai és Terápiás Központ előkészítéséről.

Négyórás vita után az eredeti határozatot fogadta el a képviselő-testület december 16-án, amely szerint érvénytelen a Duna-part be nem épített részének 15 évre szóló bérbeadására és az ezzel kapcsolatos 300 millió forintos beruházásra kiírt nyertes pályázat. Ennek oka egyebek közt az, hogy Újbuda Önkormányzata egyeztetéseket folytat a Budapest Fejlesztési Központtal és a Fővárosi Önkormányzattal arról, miként lehetne kialakítani egy egységes Duna-parti sétányt a Kopaszi-gáttól délre egészen a Hosszúréti-patakig. Egységes koncepció nélkül Újbuda nem köteleződik el komoly változásokat előidéző pályázó felé – állt az előterjesztésben.
Elhárult az akadály a Diószegi úti BudaGardens irodaház építési munkálatai elől, miután a képviselő-testület rábólintott a vonatkozó kerületi építési szabályzat módosítására, egységesítve az ingatlan két telekrészének korábban eltérő övezeti besorolását.
A képviselők megszavazták a Bogyó utcai beruházással kapcsolatos településrendezési szerződést, amelyet az önkormányzat a Proform Zrt.-vel kötött. Az ingatlanfejlesztő két ütemben összesen 260 lakást épít, ezen kívül irodát, szálláshelyet és üzleteket is létrehoz. A szerződésben a beruházó vállalta, hogy gyermekorvosi és fogorvosi rendelés, valamint egészségügyi tanácsadás céljára egy, legalább 200 négyzetméteres helyiséget bocsát az önkormányzat rendelkezésére 15 évre meghatározott alacsony bérleti díj ellenében. A cég ezen túlmenően 75 millió forinttal támogatja a Csóka utca–Bartók Béla út–Bogyó utca találkozásánál lévő park, valamint a Bogyó utca és a Bartók Béla út közötti útszakasz felújítását.
A Madárhegyi Gyermekcentrum létrehozása érdekében az önkormányzat a százszázalékos tulajdonában lévő Buda-Hold Kft.-nek ad át több mint 5000 négyzetméternyi építési telket, a cég törzstőkéjét annak nettó forgalmi értékével, 369 millió forinttal megemelik.
A képviselő-testület arról is határozott, hogy az önkormányzat 60 millió forinttal járul hozzá a Kána-tó fenntartásához és revitalizálásához. A munkálatokat a településrendezési szerződés értelmében a tó környezetébe épülő lakópark beruházója, a Lake Greens Kft. bonyolítja le saját költségére, összesen legfeljebb 1 350 000 euró (csaknem 500 millió forint) értékben.
A Szent Kristóf Szakrendelő mellett épülő Gyermek­egészségügyi Központ és Egynapos Sebészet (GYEK) Diagnosztikai és Terápiás Központjának szakmai előkészítéséről és tervezési folyamatairól is döntött a testület. A beruházáshoz a kormány 2017-ben 1,95 milliárd forint támogatást ítélt meg, az önkormányzat 475 milliós hozzájárulást vállalt. Idén nyáron megszületett a kormányhatározat további 1,4 milliárd forint odaítéléséről, ebből fedezhető a diagnosztikai központ megépítése. (Az összeg abból az ötéves keretből származik, amelyet a kormány 2020-ban ígért meg a fővárosnak egészségügyi fejlesztésekre, évente 10 milliárd forint erejéig. Ez volt az egyik feltétele annak, hogy a Fővárosi Önkormányzat támogassa a 2023-as atlétikai világbajnokság stadionjának megépítését.)
Az idén született 1600 újbudai gyermek családja a járvány miatt nem kapott babaköszöntő csomagot, az önkormányzat ezt 10 ezer forintos ajándékutalvánnyal pótolja. A családok érdekeit szolgálja az a rendeletmódosítás is, amelynek értelmében az óvodakezdési, illetve a beiskolázási támogatást a jövőben nem számítják be a négy alkalommal igénybe vehető rendkívüli újbudai támogatások közé. (Korábban gyakran a leginkább rászorulók estek el a fenti hozzájárulásoktól, mert szeptemberre már kimerítették a négy lehetőséget.)
A zöldfelületek, parkok védelme érdekében jövő februártól szigorúbban szabályozzák a közterületek használatát filmforgatások, ideiglenes pavilonok, árusító helyek céljára.
A nemzetközi tenisztornák megrendezése kapcsán a Nemzeti Sportközpontok, az önkormányzat és az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft. megállapodott abban, hogy az önkormányzat 146,9 millió forintért átveszi a Kána úti teniszpályán zajló munkálatok vagyonelemeit.
Újbuda 3 millió forinttal támogatja a Göncz Árpád Alapítványt, amely rendezvénysorozatot szervez a volt köztársasági elnök születésének 100. évfordulójára, továbbá javaslatot tesz a Fővárosi Közgyűlésnek arra, hogy egy nyilvános lakossági szavazás után Újbuda egyik közterülete vegye fel a kerület díszpolgára, Törőcsik Mari nevét.
A képviselő-testület elfogadta a 2021. évi költségvetés módosítását, eszerint a kiadási és bevételi főösszeg csaknem 32,9 milliárd forint lesz, a hiány 5,1 milliárd forint körül alakul.

Nem döntenek a lakosság megkérdezése nélkül
A kelenföldi városközpont területére vonatkozó kerületi építési szabályzat módosításába intenzíven vonják be a lakosságot, a terület a jelenleginél kisebb mértékben lesz beépíthető, a szolgáltatások továbbra is elérhetőek lesznek – hangzott el a képviselők december 10-i rendkívüli ülésén. A testület a Fidesz kezdeményezésére ült össze, az ellenzék ugyanis az Etele út és a Tétényi út kereszteződésénél lévő, 12 ezer négyzetméteren fővárosi, kétezer négyzetméteren XI. kerületi tulajdonban lévő területre kiírt értékesítési pályázat visszavonását kezdeményezte. A pályázaton heten vettek részt.