Kerületünk
BURGONYAVÁSÁR - ÚJ IDŐPONT!!
Felhívjuk az érintettek figyelmét, hogy a december 14-én megrendezésre kerülő kedvezményes burgonya- és hagymavásár időpontja megváltozott:
- 9 órától az Edömér utcában valamint a Tétnyi úti metrómegállóval szemben
- 10 órától pedig az Őrmezői és a Gazdagréti Gazdapiacon kezdődik.
Átadták a Cirmos utca felújított szakaszát
Az önkormányzat 2013. szeptemberében megrendelte az Újbuda Prizma Közhasznú Nonprofit Kft.-től a Cirmos utca útfelújítási munkáit a Menyecske utca és Boldizsár utca közötti szakaszon.
Hulladéknap a Humusz Házban
A környezetvédelem helyi szószólója, a Humusz Szövetség nem kisebb eseményt rendezett meg, mint a hulladékcsökkentők csúcstalálkozóját. A rendezvény jól illeszkedett az aznap lezajlott Ne vásárolj semmit! Világnaphoz, hiszen a találkozóra azért hívták meg az érdeklődőket, hogy célravezető tanácsokkal és hasznos tippekkel szolgáljanak ahhoz, hogyan csökkenthetik a háztartási hulladékot otthon, az irodában, vagy az iskolában.
Keresztet állított a Jobbik
Otthonunk is ünneplőben
Az ünnepi készülődés során környezetünket is ünneplőbe öltöztetjük. Egy-egy jól elhelyezett aprósággal könnyen és gyorsan ünnepivé varázsolhatjuk otthonunkat, ezzel kreatívvá és stílusossá téve a karácsonyra való készülődést. Adorján Éva enteriör stylistot kérdeztük az idei trendről és dekorációs megoldásokról.
Emlékképek
Képeslapok Újbudáról
A 60+ Rádió 50. adása november 24-én
A XI. Kerületben található köztéri alkotások
A kerületben mintegy 150 köztéri alkotás található. Az alábbiakban ezeket ismertetjük.
Fapótlás a Bárdosban
Babazsúr Újbuda babáinak
Szelektív szigetek eltűnőben
2013 áprilisától a Fővárosi Önkormányzat a közszolgáltatás részévé tette a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtést. Ennek értelmében a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) minden társasházhoz és családi házhoz szelektív hulladékgyűjtő edényeket szállít ki és átalakul a szelektív szigetek rendszere is.