Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 28. hétfő, Simon, Szimonetta

Szelektív szigetek eltűnőben

2013 áprilisától a Fővárosi Önkormányzat a közszolgáltatás részévé tette a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtést. Ennek értelmében a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) minden társasházhoz és családi házhoz szelektív hulladékgyűjtő edényeket szállít ki és átalakul a szelektív szigetek rendszere is.

Évtizedek Újbudán

A Kerület Hetén kerek évfordulók alkalmából köszöntötte az önkormányzat azokat, akik évtizedek óta Újbudán élnek. A városrész kiemelt hagyományaként számon tartott Évtizedek Újbudán elnevezésű ünnepségen azokat látták vendégül egy kellemes teadélutánra, akik 40, 50, 60, vagy akár annál is több éve élnek a kerületben.

60+ Médiaműhely: Nyugdíjas lettem!

Ez így leírva elég megrázó - lehetne! A búcsúztatón, a főnököm rezignáltan mondta, "hogy egy új korszak következik az életében, amihez hozzá kell szokni és lelkileg is fel kell készülni, ami nem lesz könnyű".

Árvácskaültetés a haranglábnál  

Árvácskát ültetett az Összefogás Újbudáért Egyesület, és a csatlakozó helyi lakosok a Fehérvári út és a Hengermalom út sarkán álló Haranglábnál. A november hetedikei esemény kezdeményezője Nagyné Antal Anikó önkormányzati képviselő volt.

Új kapitány a kerület élén

Berki Antal, a kerület megbízott rendőrkapitánya először találkozott hivatalosan Újbuda polgármesterével, hogy sort kerítsenek bemutatkozó egyeztetésükre.  A képviselő-testület rövidesen jóváhagyhatja kinevezését, és helyreállhat a rend az átmenetileg kapitány nélkül maradt rendőrségen.

100 éves nénit köszöntöttek  
 

A polgármester a Rupphegyi úti Idősek Otthonába látogatott el a minap, hogy egy jeles születésnapról emlékezzen meg az egybegyűltekkel. Vantara Jánosné, vagy ahogy mindenki ismeri, Olgi néni ugyanis 1913. november 10-én született Körmenden, tehát éppen 100 éves.

Játékok a kerület napján  

XI.11. Újbuda Napja, Játékforrás

Az Összefogás Újbudáért Egyesület keddenként (17-20 óra között) ingyenes társasjáték délutánt tart az egyesület termében (XI. Fehérvári út 88/C), melyet a Játékforrás támogat.

Döbbenetes vandalizmus a Gellérthegyen  

Újabb érthetetlen, megdöbbentő szoborrongálás történt Budapest frekventált közparkjában, a Gellérthegyen. A FŐKERT munkatársai hétfőn észlelték, hogy a hosszúhétvége során ismeretlenek megrongálták a Gellérthegy Jubileumi parkban található Ülő nő szobrát, és a lefűrészelt szoborrészeket eltulajdonították.

Kánoni vizitációra érkezett a bíboros Szentimrevárosba  

Erdő Péter Magyarország bíborosa három napot töltött Szentimrevárosban. A legfőbb magyar egyházi méltóság a Szent Imre Plébániatemplom búcsújára érkezett, amely most ünnepelte 75 éves évfordulóját, de a közösség már 90 éve gyűjti egybe a katolikus híveket ebben a városrészben.

Koszorúzás az Amerikai Hősi Emlékműnél

Halottak napja közeledtével a Honvédelmi Minisztérium kegyeleti koszorúzásokat szervez a hazánk földjén elesett magyar és más nemzetiségű katonák emlékére. A katonai tiszteletadással egybekötött megemlékezésre október 30-án került sor a Budaörsi úti Amerikai Hősi Emlékműnél.

Letöltendőt kapott Molnár Gyula - FRISSÍTVE!  

Új tartalom! Molnár Gyula MSZP-s politikus nyolc hónapra börtönbe megy, Lakos Imre felfüggesztett büntetést kapott. Az egykori 11. kerületi polgármester a szocialista párt egyik legbefolyásosabb vezetője volt a 2000-es években.

Tűzszerészek zárták le a Műegyetemet  

Magyar Honvédség

A tűzszerészek lezárták szerda reggel a Műegyetem három épületét, és három társasházat is kiürítenek a környéken, mert robbanótest-maradványokat az intézmény területén, közölte Várkonyi Melinda, a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje.

A 60+ Rádió október 27.-i adása

Az adás szerkesztője: Kéri Juli Hatvanon túl... Magazinműsor a Civil Rádióban Médiaműhely rádiósai: Az egész adás egyben. Árvácska a piacon Horváth Anna: Kedvezményes áru volt az árvácska a piacon. Ha már ott jártunk, körbenéztünk... A közönségszervező Áment Zsóka: A következő megszólaló életének egy szakaszában a közönségszervezés a harmadik műszakot jelentette. Most se csak ezzel foglalkozik... A gyöngyházcsiszoló Béky Zoltán: Ismét találtunk egy kihalófélben levő mesterséget. Ideje, hogy többet megtudjunk a gyöngyházcsiszolásról... Egészségpercek Kéri Juli:

Figyelem! Fertőzésveszély!  

Oszladozó vaddisznó tetemet találtak a Duna-parton, amelyet az ár tovább is sodort. Fontos, hogy senki ne érintkezzen az állati maradványokkal, mert az komoly fertőzésveszélyt jelenthet.

A Fidesz fáklyákkal ünnepelt  

A Fidesz kerületi szervezete a hagyományokhoz híven fáklyás felvonulással emlékezett meg az 56-os forradalom és szabadságharc hőseiről.

Az egyetemi ifjakra emlékeztek  

A Budafoki úton, a forradalomért életüket áldozó egyetemi ifjak emléktáblájánál tartott megemlékezésen a szabadságharc hősei előtt tisztelegtek a kerületi hivatalvezetők.

Virágba borult a Budai Arborétum  

2013. október 18. és 20. között a Dísznövénytermesztési és Dendrológiai Tanszék szervezésében és szakmai szervezetek támogatásával tizennyolcadik alkalommal került sor az Őszi Kertészeti Napok rendezvényeire. A rendezvény kiemelt célja az ősz gazdagságának, szépségeinek bemutatása volt.

Szelektív szigetek eltűnőben

2013 áprilisától a Fővárosi Önkormányzat a közszolgáltatás részévé tette a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtést. Ennek értelmében a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) minden társasházhoz és családi házhoz szelektív hulladékgyűjtő edényeket szállít ki és átalakul a szelektív szigetek rendszere is.

Fő a bizalmatlanság!  

Tőke Iván Sándor rendőr törzsőrmester

Az idősek sérelmére elkövetett, a köznyelvben trükkös lopásként emlegetett bűncselekmények végrehajtóit minden esetben a gyors és könnyű pénzszerzés motiválja.

Súlyosbodhat a Molnár Gyula elleni vád

A Fővárosi Ítélőtábla szerint nem csupán hivatali visszaélés, hanem a jóval súlyosabban büntetendő hűtlen kezelés is felmerülhet Molnár Gyula és Lakos Imre volt szocialista, illetve szabad demokrata politikusok büntetőperében.

Filléres Börze  

Összefogás Újbudáért Egyesület, Filléres Börze

Őszi használt gyerekruha és játék börze az Összefogás Újbudáért Egyesület szervezésében.

Gézu újra iskolába járhat  

összefogás, osztálytársak
A Köbölkút utcai iskola 9 éves tanulójánál, Menasági Gézánál tavaly augusztusban előrehaladott csontrákot diagnosztizáltak az orvosok, és nem sok reménnyel kecsegtették a fiú édesanyját.

Oldalak