Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 16. kedd, Csongor

civil szervezetek

Ökobandázás a Fonóban  

Idén is megrendezték szokásos összejövetelüket a zöld civil szervezetek. Három napos rendezvényük egyik helyszíne a Fonó Budai Zeneház volt, ahol plenáris ülésen vitatták meg a fenntartható fejlődési lehetőséget, azok sikereit és kudarcait.

Május 22-én éjfélig lehet nyilatkozni az 1 százalékról  

Május 22-én éjfélig lehet nyilatkozni az egyházaknak, a Nemzeti Tehetség Programnak és a civil szervezeteknek felajánlható 1+1 százalékokról - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Legtöbben gyermekek fejlesztésére és gyógyítására vagy állatmenhelyeknek ajánlják fel adójuk 1 százalékát.

Civil szervezeteket támogat az áruházlánc  

A nemzetközi „Auchan az Ifjúságért Alapítvány” 20 éves fennállása alkalmából pályázatot hirdet a Magyar Adományozói Fórum és az Ökotárs Alapítvány közreműködésével magyarországi civil szervezetek számára. Az „Együtt az ifjúságért!” pályázati program keretén belül 20 pályázó összesen 170 ezer euró támogatást nyerhet el.

Közösségi terek megújulására lehet pályázni  

Közösségi terek megújulására lehet pályázni

Lakóközösségek, civil szervezetek, óvodák, iskolák és önkormányzatok is pályázhatnak közösségi tereik megújítására a Let's Colour Településszépítő Egyesület pályázatán június 1-ig. A nyertes 800 négyzetméternyi falfelület festéséhez elegendő festéket nyer.

Biztonságosabbá tennék az iskolákat  

közbiztonsági fórum

A kerület közrendjében érintett hivatalos és civil szervezeteket hívta össze Újbuda polgármestere, hogy a helyi eredményekről, problémákról és azok megoldási lehetőségeiről egyeztessenek. A közbiztonsági fórumon napirendjén a szeptemberi tanévkezdés foglalta el az első helyet, a rendőrség idén több iskolai programot is indítana.

Újbudai Minimum  

Molnár Gyula polgármester felhívással fordult a kerületi politikai pártok vezetőihez.