Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 18. szerda, Auguszta

2007

Írt a rendőröknek - ez lett a veszte

A Sasadi hegyoldal területén a nyári időszak beköszöntével elszaporodtak az úgynevezett besurranásos lopások, mikor az elkövetők kihasználták a nyitva hagyott ablakokat és dolog elleni erőszak nélkül jutottak be a lakásokba és szedték össze a lakók értékeit.

Sértetteket keresünk

Várjuk azon gépjármű tulajdonosok jelentkezését, akiknek Albertfalva területén feltörték járműveiket, de ezt hatóságunknak akkor nem jelezték.

Pedagógus est: tánc és vidámság  
 

Az idei Pedagógus est is telt házzal számolhatott, pedig erre még az oktatásért felelős alpolgármester sem számított. Csonka Bandi ráadásul nemcsak ding-dongolt, de még táncra is perdült.

Horváth Csaba: a főváros támogatja Újbuda céljait  
 

Horváth Csaba főpolgármester-helyettes a Fehérvári úti rendelőintézetbe látogatott, hogy Molnár Gyula polgármesterrel megvitassa Újbuda legsürgetőbb feladatait. Horváth támogatásáról biztosította a polgármestert.

Őrmező: vég vagy állomás?  

Bajnai Gordon fejlesztéspolitikai kormánybiztoshoz és Hagyó Miklós főpolgármester-helyetteshez fordult levélben az Őrmezői Közakarat Egyesület, a Levegő Munkacsoport és több ismert futballista, hogy az őrmezői MÁV Vasútépítő Törekvés SK. sporttelepet megvédje.

Lakáspiaci körkép a XI. kerületben

Elemzésünkben a XI. kerület ingatlanpiacát vizsgáljuk meg a kínálati árakra, bérleti díjakra, lakásállományra vonatkozóan, kitekintéssel a többi budai kerületre. Az elemzéshez a ingatlan.net adatbázisát és KSH adatokat használtunk fel.

A belevaló dobozok a kék színű kukába valók

Az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés június 12-ére fővárosi akciót szervezett 11 kerületben. Az akció keretében arra tanítják a lakosokat, hogy az italos karton hulladékot a papír közé lehet dobni a gyűjtőszigeten.

Oldalak