Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 8. szerda, Mihály

Jótékonysági bál a rendőrségért

Az est házigazdái Bíró Ica és az Újbuda Tv munktársa, Török Dániel volt.

A Jótékonysági bál ötlete 2002-ben fogant meg Molnár Gyula polgármester és Czellér Ferenc rendőrkapitány beszélgetése nyomán. A XI. kerület Közbiztonságáért közalapítvány szervezésének köszönhetően a rendezvény évről évre nagyobb népszerűségnek örvend, idén júniusban is majd 400 vállalkozó jelent meg az eseményen. A bálon a különböző cégek a gyógyászati eszközöktől kezdve a külföldi nyaralásig, spontán felajánlásokat is tettek.

Tavaly a bál bevételeiből a kapitányság majdnem teljes számítógép parkját felújították. Czellér Ferenc rendőrkapitány elmondta, a belépőjegyekből befolyt összegből idén GPS, azaz navigációs készülékeket telepítenek 18 szolgálati járműbe, hogy ezzel is csökkentsék a riasztott helyszínre érkezések idejét.

T. D. - ÚjbudaTv (2007. 06. 12.)