Idősektől csalnak ki pénzt. Figyelem!
A csaló(k) idősektől csalnak ki pénzt azzal az indokkal, hogy Újbuda önkormányzata 2 millió forintot ad majd az időseknek, ha most fizetnek többszázezer forintot.
A csaló(k) idősektől csalnak ki pénzt azzal az indokkal, hogy Újbuda önkormányzata 2 millió forintot ad majd az időseknek, ha most fizetnek többszázezer forintot.
Április 25-én, kedden Dr. Fenyvessy Zoltán a 16-os számú választókerület MIÉP- Jobbik Harmadik Út képviselőjelöltje, politikustársaival megköszönte a választópolgárok támogatását, a kerületi MIÉP székházban.
ALAPKŐLETÉTEL
A hagyományosan minden évben megrendezett, s a tavaszt köszöntő rendezvényt idén a kerület öt közösségi házának programjai is színesítették.
Idén is megrendezték a Kertészeti Egyetemen a Dísznövény kiállítás és vásárt április 21-23. között. A rendezvény két helyszínen zajlott gyerek és felnőtt programokkal egybekötve.
Madárhegyen Újbuda új városrészének alapkövét rakták le a főváros és a kerület főbb politikusainak részvételével. A több, mint 10 milliárd forintos beruházás célja Újbuda mintegy 10 hektáros területének családi házas zöldövezeti lakónegyeddé való kialakítása.
Fenyvessy Zoltán, a MIÉP-Jobbik jelöltje elmondta, hogy a kis pártok, s köztük a MIÉP-Jobbik is a választások első fordulójában azért nem voltak elég sikeresek, mert a média teljesen kirekesztette őket.
Józsa István, a 17. választókerület MSZP-s képviselőjelöltje megköszönte mindazoknak, akik rá szavaztak, hogy megtisztelték bizalmukkal április 9-én a választásokon.
Április 13-án csütörtökön, Szabó Vilmos a 15-ös számú választókerület MSZP-s képviselőjelöltje politikai fórumot tartott a Fehérvári úti vásárcsarnok mellett.
Dr. Bőhm András a 17-es számú választókerület SZDSZ-es képviselőjelöltje április 13-án csütörtökön tartott politikai fórumán, bejelentette, hogy nem képviselteti magát a választás második fordulóján.
Április 13-án csütörtökön John Emese a 16-os számú választókerület SZDSZ-es képviselőjelöltje bejelentette, nem indul a választás második fordulóján.
Április 13-án csütörtökön, Molnár Gyula a 16-os számú választókerület MSZP-s képviselőjelöltje az Etele téri városközponti piac mellett tartott tájékoztatóján elmondta, örül annak, hogy a választások első fordulóján pártja eredményesen szerepelt.