Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
február 13. csütörtök, Ella, Linda

Kerületünk

Vége a BKV-sztrájknak

Vasárnap este négyórás megbeszélés után megegyezett a BKV és a sztrájkbizottság, tehát véget ér a hat napja húzódó sztrájk, ami megbénította Budapest közlekedését. A hétfői üzemkezdettől visszaállt a rendes menetrend. A szakszervezetek megkapták, amit kértek.

60+ Médiaműhely: Közbiztonság, éjszakai nyugalom?

A fenti címmel - pontosabban, a meghívóban állítással - került sor egy újabb lakossági fórumra a TIT-ben január 13-án. (Az első kérdésekből kiderült, hogy bizony sok helyen megkérdőjelezhető a közbiztonság és az éjszakai nyugalom.) Dacára a BKV sztrájknak, megtelt a terem, sokakat izgatott a téma. A moderátor szerepét dr. Rétvári Bence töltötte be.

Sztrájk ötödik nap - hétvégén sem pihennek  

Egyelőre nem hagyják abba.
Harmincötre nőtt azon buszvonalaknak a száma, amelyeken elindultak a járatok szombat reggel, a BKV-sztrájk ötödik napján - közölte a BKV az MTI-vel. Emellett három villamosvonalon is megindult a közlekedés.

Lakásbetörőt és sorozatrablókat fogtak a rendőrök

Jelentették  a rendőröknek, a hogy egy férfi a Bocskai út egyik lakóházában, egy lakás ajtaját megpróbálta feltörni. A helyszínre 3 percen belül kiérkező járőrök a lépcsőházban megtalálták a betörőt, és a helyszínen elfogták. 16 án pedig két fiatal lány ment be a kerületi Rendőrkapitányságra és elmondták, hogy 3 férfi a Bocskai úton, késsel fenyegette meg őket, és értékeiket elvették.

Szokatlan gesztusok - még mindig BKV sztrájk...

Amikor az ember megunja, hogy egyszerűen csak dühös legyen, mert valakik akaratából nem juthat el Á pontból a B pontba, amikor a tehetetlen dühöt felváltja a szorongás, hogy lehet, hogy még sokáig tart, akkor egyre másra jönnek azok a cselkedetek, amelyek nem szokványosak az amúgy morcos budapesti járókelőktől és autósoktól.  Igen, megállunk a buszmegállónál, mert a 18 éves tini, karján a mai szalagavatóra szánt ruhával kétségbeesetten integet, mert egy órája nem jön a busz, és le kell jutnia a hegyről. Vadidegenek segítenek egymásnak. Jó lenne, ha a közlekedés dolgozói is segítenének lassan nekünk. És más eszközökkel harcolnának az igazukért. Élni és élni hagyni. Ennyi. ProtfitLine cikke ITT

Újabb lopott autót találtak meg

Újbuda Rendőrkapitányságának nyomozói, 2010. január
12-én ismét egy nagy értékű lopott gépkocsit találtak meg felderítő
munkájuk során. Részletek ITT

Síkosságmentesítés

A zeolitos jégoldó árusítása  a lakosság részére
lo kg-os kiszerelésben, zsákonként bruttó: 5oo.- Ft-os
egységáron.

BKV sztrájk péntek

Egyre feszültebb a helyzet a fővárosban.
Tizennégy BKV-szakszervezet negyedik napja sztrájkol, mert nem sikerült megállapodásra jutni a közlekedési társaság vezetőségével az új kollektív szerződés szövegéről. Mi jár és mi nem  - ITT

Sztrájk - Újabb négy buszjárat indult el


Újabb négy buszvonalon indult meg a közlekedés csütörtök kora reggel a határozatlan idejű BKV-sztrájk harmadik napján, hat órakor 39 buszvonalon közlekedtek a járművek - közölte a BKV az MTI-vel. Villamos csak négy vonalon jár:1,6,50A,52A - ezek közül is teljes vonalon csak a hatos.Hajnal négytől 8-ig Budapest külsőn a vonatok sem. Részletek ITT

Lakos Imre közleménye

Lakos Imre alpolgármester eljuttatta szerkesztőségünkhöz Demszky Gábor főpolgármesterhez intézett levelét, melyben lemond tanácsnoki pozíciójáról.

BKV-sztrájk , nem közlekedik a villamos a Fehérvári úton sem

Használhatják a buszsávot az autósok a sztrájk ideje alatt - közölte a Miniszterelnöki Hivatal budapesti ügyekért felelős kormánybiztosának sajtóirodája. A BRFK tegnap este azonban közleményében hangsúlyozza: A buszsávokat és a villamossíneket a gépkocsik csak és kizárólag ott használhatják, ahol ezt a rendőrök karjelzésekkel jelzik. Mi közlekedik és mi nem ITT

Lopott kocsit találtak

Ismét sikerekről számol be Újbuda Rendőrkapitánya. Ezúttal lopott gépkocsikat találtak meg.

Adó 1% felajánlás

Akik szeretnék a lakosság figyelmét felhívni valamilyen nemes célra, és kérik, hogy az adók egy százalékával támogassák azt, küldjék el tájékoztatójukat és kérésüket a szükséges adatokkal a media@ujbuda.hu címre.

Egyéb kerületi intézmények

Alapítványok, civil szervezetek, egyéb szervek, egyházak, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár kerületi könyvtárai, közművelődési intézmények, pártok

Meleg étel a rászorulóknak Újbudán is  

Újbuda Polgármesteri Hivatala, Molnár Gyula polgármester
kezdeményezésére, december 30-án meghívta és vendégül látta egy meleg ételre a kerület rászoruló lakosait.
Az ételkiosztás helye a Tétényi úton, a Városközpont buszmegállójában volt

Oldalak