Tisztelt Olvasók! Tájékoztatom Önöket, hogy a kapitányságunk nyomozói, 2010. január 12.-én még egy nagy értékű lopott gépkocsit találtak meg felderítő munkájuk során. Eljárásaink során nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy ellenőrizzük a lopott gépkocsik tárolására, pihentetésére alkalmas helyszíneket. Ennek során egy, a régiónkba tartozó területről eltulajdonított, több mint 10 millió forintot érő gépkocsit sikerült megtalálnia kollégáimnak, akik azt a sértettnek visszaszolgáltatták. Köszönöm kollégáimnak a szakszerű munkavégzést. A leírtakból is kitűnik, hogy ezért lenne fontos, hogy több rendőr legyen a kerületben, mert így hamarabb, gyorsabban tudna reagálni kapitányságunk a bűncselekményekre, az elkövetők elfogására, valamint az eltulajdonított értékeket felkutatására nagyobb esély lenne, hogy ezen értékeket vissza tudjuk adni a sértettek részére. B u d a p e s t, 2010. január 13. T i s z t e l e t t e l : dr. Balázs Norbert r. alezredes kapitányságvezető