Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 21. kedd, Orsolya

Kerületünk

Csökkenthetők a panelterhek  

Csökkenteni kell a panelben élők lakásfenntartással kapcsolatos terheit - mondta Gajárszki Áron. Az LMP-nek ezért külön programja van az energiahatékony és környezetbarát megújításra, korszerűsítésre. 

Női praktikák a Feneketlen-tó partján - 1. rész  

Bár az időjárás nem kedvezett a Monarchia Öröksége tóparti eseményeinek, a látogatók így is szívesen vettek részt a családi programokon. A Budai Parkszínpad mögött kialakított wellness utca pedig különösen sok hölgyet vonzott a rendezvényre, hiszen olyan ingyenes szolgáltatások közül válogathattak, amelyekért egyébként súlyos tízezreket kell fizetniük. Így többek között kipróbálhatták a vákuumos kezelést, a gyógy-, a frissítő, valamint a thai masszázst, ajándék krémeket vihettek haza, egészségügyi szűréseken vehettek részt, teát kóstolhattak és rábízhatták magukat profi sminkesekre is. Az Újbuda TV összefoglalóját itt tekinthetik meg.

Orsós András- interjú

A miskolci joghallgató szakmai gyakorlatát az Újbuda Közterület-felügyeletnél töltötte.

A polgármester a ma megjelent újságcikkről

A Magyar Hírlap cikke a Fidesz egyértelmű politikai támadása a polgármester ellen- nyilatkozta Molnár Gyula, aki kiemelte: megdöbbentőnek tartja, hogy a Hír Tv riporterétől tudta meg, hogy az ügyészség ebben az ügyben meg kívánja őt hallgatni, sőt a meghallgatás időpontja a Magyar Hírlapban pedig már meg is jelent. Részletek ITT!

Nézze meg a 4-es metró Tétényi úti megállóját!  

A 4-es metró Tétényi úti megállójának megépítésével párhuzamosan befejeződött a Bikás park és környéke metróépítéssel érintett részének teljes felújítása. Szeptember 30-án bárki (előzetes bejelentkezés szerint) megnézheti a 4-es metró Tétényi úti megállóját a föld felszíne alatt is! Részvételi szándékát a metromegallo@ujbuda.hu címen, vagy a 372-4625-ös telefonszámon legkésőbb szeptember 29-én 14 óráig!

Piac létesült Kelenvölgyben  

A Kelenvölgyiek régi vágya teljesült azzal, hogy a kertvárosban piac létesülhetett. Újbuda Önkormányzata rendbe tette a Közösségi Ház melletti elhanyagolt területet egy helyi civil szervezet pedig piacot szervezett a helyszínre, ahol őstermelők állítják ki portékáikat.

Betemették a metró gödröket a Bikás parknál  

A Kanizsai utcai játszótér után újabb közterületet kapott vissza a kerület a metróépítkezésektől. A 4-es metró Tétényi úti megállójának megépítésével párhuzamosan befejeződött a Bikás park érintett részének teljes felújítása. A további csomópontok felszabadulására a következő évben kerülhet sor.

Palackzsugorítók a Takarítás Világnapján  
 

A Takarítási Világnap alkalmából Újbuda Önkormányzata palackpréseket helyezett ki a hivatal több pontján is. Az Önkormányzatnál már 2008 óta működik szelektív hulladékgyűjtő rendszer, így mindhárom épület folyosóin találunk műanyag- és papírhulladék-gyűjtő edényeket, melyekbe mostantól összezsugorítva dobhatjuk be a feleslegessé vált műanyag-poharakat és PET-palackokat.

A rendőrkapitány első két éve Újbudán  

Balázs Norbert két éve vezeti Újbuda Rendőrkapitányságát - ez idő alatt nemcsak a felderített bűnügyek száma nőtt az elmúlt évekhez képest, de az állományi létszámot is sikerült stabilizálni - meséli a kapitány.

Ajándék az első paralimpikonnak

A Pagony közért tulajdonosa felkereste a kerületi médiumokat, hogy válasszanak ki településükön egy arra érdemes személyt, és közösen ajándékozzák meg őt egy élelmiszercsomaggal. Elindítják ugyanis ingyenes házhozszállítási szolgáltatásukat, amely az idősek és betegek, a kisgyermekes anyukák számára nagy segítség lehet.

Ki lesz Újbuda legszebb gyermeke? - Jelentkezni lehet október 6-ig  

Október 2-ig nevezhetik be a szülők csemetéiket a Királynő Képző Akadémia budapesti versenyére. A megmérettetésen 3 hónapos kortól egészen 10 éves korig vehetnék részt a csöppségek - nemtől függetlenül. A nyertesek exclusive szerződést kapnak az Akadémiától, de ingyenes portfólió készítést, belépőjegyeket és vásárlási utalványokat is hazavihetnek Budapest legbájosabb gyermekei.

A Csillagszem eheti vendége: Lord

Az Újbuda TV-ben heti rendszerességgel más-más együttessel vagy zenésszel beszélget Kiss Zoltán Zero, a Karthago együttes basszusgitárosa Csillagszem című műsorában. Ezen a héten a Lord tagjai voltak a műsorvezető vendégei.

Akciózott a terrorelhárítás a fővárosban

Megvolt a Terrorelhárítási Központ (TEK) első sikeres akciója péntek délután. A kommandósok Budapesten, egy XI. kerületi bevásárlóközpontban csaptak le egy emberre, aki ellen nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben.

Oldalak