A Prof. Dr. Kovács István Alapítvány pályázatot hirdet súlyos mozgáskorlátozott fiatalok támogatására
A pályázatokat a Prof. Dr. Kovács István Alapítványhoz kell benyújtani.
A pályázatokat a Prof. Dr. Kovács István Alapítványhoz kell benyújtani.
A támogatás célja: a lakossági közösségek és a civil szervezetek környezetépítő tevékenységének elősegítése, támogatása, Újbuda közterületeinek szépítése
Nyugdíjam az éves rendes emelés után idén 63 650.- Ft lett. Tudom nem kevés, és én sem vagyok elégedetlen, vannak sokan, akiknek még kevesebb van! Az idei tél kicsit megbolygatta költségvetésemet. Gondolom másokét is!
A pályázat leadási helye: Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Polgármester Hivatal Humánszolgálati Igazgatóság Oktatási és Kulturális Osztály
A pályázatokat az alábbi címre várjuk: Újbudai Pedagógiai Intézet
Több ismerősöm irigyelt, hogy Újbudán ingyenessé és kedvezményessé tették a HPV vírus elleni védőoltást. Ezt a lehetőséget én is nagy örömmel fogadtam, annak ellenére, hogy a lányaim már felnőttek, sajnos már kinőttek az érintett korosztályból.
Sajátos problémába ütközik az a beteg ember, aki nem a bejelentett lakásán betegszik meg. A következő "rémtörténet" sajnos valódi - és nem egyedi esetként!
A Kelenföldi Városközpont árkádjai előtt szerényen áll egy fehér lakókocsi, előtte - napok óta - kis asztalnál ülnek a "Gyermekekért XI." alapítvány munkatársai. Gondolom Ön is látta őket, és elcsodálkozott, miért vannak ott? Így voltam ezzel én is! Megkérdeztem őket, miért és mit csinálnak itt, a forgatagban.
PANELPROGRAM a Zöld Beruházási Rendszer részeként
Az utóbbi időben több olyan autóbusszal találkoztam, amelyben kamerák vannak felszerelve. Az utasokat azonban "elfelejtette" erről tájékozatni a BKV.
Kerületünkben is meghirdette az UPC a társasházi kedvezményt. Üzletkötőik felkeresték a mi házunkat is, hogy újabb "áldozatokat" szedve magukhoz láncolják őket legalább egy évre. Azt azonban "elfelejtették" közölni a gyanútlan előfizetőkkel, hogy nem kell az összes lakónak igénybe venni a kapcsolt szolgáltatást. Ugyanis, elég, ha valamivel több, mint a lakók fele köt szerződést, akkor a többiek is élvezhetik az olcsóbb kábeltévé szolgáltatást. Igaz ehhez 1 évre elő kell fizetni a szolgáltató kábeltelefonjára is.
A pályaműveket az alábbi címre kérjük benyújtani: XI. Kerület Újbuda Önkormányzat Fodor Vince alpolgármester titkársága.
Jó ideje már nem láttam Bélát, a szomszédot. Azt hittem vidéken van. Néhány napja munkából hazatérve, ajtaja előtt kis rámpára lettem figyelmes. Nocsak, valaki van Béla lakásában! Pár perc múlva csengettek. Béla ült az ajtóm előtt, kerekesszékében. Megdöbbentem egy pillanatra, (Béla is látta rajtam) majd beszélgetni kezdünk. Kiderült, Bélát nem is veszik emberszámba, a korlátozzák a mozgás szabadságában. Az akadálymentesítés áll, a helyzet elszomorító.
Pályázhatnak: kerületi közoktatási, közművelődési intézmények, vagy az intézményekhez kapcsolódó civil szervezetek, a kerületben működő egyházak és intézményeik közoktatási, közművelődési intézmények, vagy az intézményekhez kapcsolódó civil szervezetek, a kerületben működő egyházak és intézményeik.
Garzonházi lakrész annak a pályázat benyújtási határidejéig nagykorúvá váló, 35. életévet be nem töltött házas, illetőleg élettársi kapcsolatban élő fiatalnak adható bérbe, aki állandó jellegű kereső tevékenységet végez és lakáscélú elő-takarékosságot vállal.