Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 20. péntek, Teofil

bűnügy

Telefont lopott az alvó utastól  

A 19-es villamoson június 8-án reggel elaludt egy 22 év körüli férfi. Ezt észlelte a 18 éves K. Gábor, aki kilopta az alvó ember zsebéből a mobiltelefonját, majd a Móricz Zsigmond körtéren leszállt a járműről.

Csalás miatt figyelmeztet a rendőrség  

Nagy értékű ajándékok helyett komoly anyagi veszteség érheti azt, aki bedől a csalóknak. A rendőrség közleménye szerint mostanában nyereményre hivatkozva próbálják megtéveszteni a lakosságot a telefonos csalók.

ORFK: kevesebb az unokázós csalás, de vannak új módszerek  

Csökkent az úgynevezett unokázós csalások száma, de új módszerekkel csalnak ki pénzt az idősektől - mondta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) főkapitányi biztosa a rendőrség csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján.

Újbudai lakásokba is betört az elfogott testvérpár  

Betöréses lopássorozat gyanúsítottjait fogta el a rendőrség, a testvérpár öt hónap alatt negyvenkilenc budapesti lakásba - köztük több újbudaiba - tört be, és onnan könnyen mozdítható értéktárgyakat, jellemzően ékszereket, kisebb elektronikai eszközöket lopott el, amelyeket később zálogházakban vagy az interneten értékesített.

Fókuszba kerülnek a nyári bűnesetek  

 Fókuszba kerülnek a nyári bűnesetek

A nyári időszak közlekedési és bűnelkövetési veszélyeire hívta fel a figyelmet a rendőrség. Úgy vélik fokozott közlekedési veszélynek vannak kitéve a kerékpárosok és a gyalogosok, rizikós lehet a tiltott helyen fürdőzés is, a szülőknek pedig figyelniük kellene a fiatalok internethasználatára is.

Ismét betörőt keres a rendőrség  

Újbuda Rendőrkapitánysa eljárást folytat ismeretlen tettes ellen, aki 2011. január 11.  és január 19. közötti, pontosabban meg nem határozható időben egy kerületi lakásba bejutva onnan eltulajdonított 1 db olajfestményt 1 db vas kormányzói gyűrűt és 1 pár mandzsetta gombot.

Keresik a tetteseket  

A XI. kerületi Rendőrkapitányságon eljárás indult ismeretlen tettesek ellen, akik 11.17 -én 21:40 körül Budapest XI., Kelenföldi pályaudvar felé haladó vonat fülkéjében késsel fenyegettek egy utast, a sértettet Nokia típusú mobiltelefonjának, fülhallgatójának átadására kényszerítették. Az elkövetők a vonatról a Kelenföldi pályaudvaron szálltak le.

Vigyázat: Karácsonyi spam meglepetések  

A Karácsonyi időszakban számos bűnözői csoport tevékenysége felélénkül: megnő a zsebtolvajlások száma, több autót törnek fel. Nincs ez másként az internetes bűnözők esetében sem. Céljuk számítógépünk megfertőzése.

A rendőrkapitány jelenti (2009. június 7.)  

Újbuda rendőrkapitányának tájékoztatása szerint halált okozó testi sértést követett el egy férfi a Fehérvári úton, akit háromnegyed órán belül sikerült elfogni. A rendőrkapitány tájékoztatóját az alábbiakban olvashatják.