Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

2011

A kapitányság ismét a lakosság segítségét kéri  

Újbuda Rendőrkapitányságán eljárás indult ismeretlen tettesek ellen, akik 2010.10.23-án éjjel 1 óra körüli időben a Villányi út Feneketlen tó felé eső részén a sértettet több alkalommal megütötték, miközben eltulajdonították értékeit, laptopját, mobiltelefonját. A bűncselekménnyel okozott kár: 250.000 Ft.

Újabb elkövetőket keres a rendőrség  

Újbuda Rendőrkapitányságán eljárás indult ismeretlen tettesek ellen, akik 2010.10.27. napján este fél kilenc körül az Orlay utcában a sértettet hátulról megtámadták, több alkalommal megütötték, majd elvették két táskáját, benne irataival, készpénzével, mobiltelefonjával és egyéb értékeivel együtt. A bűncselekménnyel okozott kár 50.000 forint.

Czóbel Béla rajzverseny az újbudai tehetségekért  

A kerületben működő Tondó rajziskola rajzversenyt hirdet a kerületben élt, és alkotott magyar festő, Czóbel Béla halálának 35. évfordulójának emlékére. A megmérettetés célja nem csupán a festő emlékének megőrzése. A szervezők az újbudai tehetségeket szeretnék kiemelni az ismeretlenség homályából és lehetőséget biztosítani számukra a művészeti érvényesülés rögös útján.

Oldalak