Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 20. péntek, Teofil

2010

Díszpolgári cím és születésnapi köszöntés  

Öt évtizede a Villányi út 8. harmadik emeletének egyik lakója világhírű építészünk, Makovecz Imre. Lakása nemcsak családja otthonául, de egy, a határokat átlépő szellemi műhely bölcsőjeként is szolgált. Ebben a fészekben köszöntötte Újbuda Önkormányzata 75. születésnapja alkalmából a művészt, aki egyben a díszpolgári címet igazoló oklevelet is átvehette a polgármestertől

Dupla öröm - Jótékonysági könyvvásár a Vöröskeresztben  

Egy jól kiválasztott könyv a legértékesebb ajándék is lehet a karácsonyfa alatt megbúvó csomagok között. Főleg, ha olcsón jutunk hozzá egy-egy ritka példányhoz és még jótékonykodunk is vele. Erre a "többszörösen is megéri" elvre alapozott a Vöröskereszt Jótékonysági könyvvásárával, amelyet a fiatalok által is kedvelt Szatyor bárban rendeztek meg.

Karácsonyfa a rászorulóknak  

Pénteken óriási érdeklődés mellett zajlott az Újbuda Önkormányzata által szervezett kedvezményes karácsonyfa akció. Már kora reggel, a karácsonyfák érkezésekor igen nagy volt az érdeklődés és a szervezők elmondása szerint ez a nap hátralévő részében is így maradt. Mikor a helyszínen jártunk, épp Molnár László alpolgármester, a kezdeményezés koordinálója adta át a fát a helyszínen lévőknek.

Vigyázat: Karácsonyi spam meglepetések  

A Karácsonyi időszakban számos bűnözői csoport tevékenysége felélénkül: megnő a zsebtolvajlások száma, több autót törnek fel. Nincs ez másként az internetes bűnözők esetében sem. Céljuk számítógépünk megfertőzése.

Szavazzon Újbuda karácsonyfájára!

Újbuda önkormányzata is részt vesz az Angyalok Erdeje akcióban, melyet idén első alkalommal rendeznek meg a Felvonulási téren. A kezdeményezés egy jótékonysági verseny: a nevezés feltétele, hogy a karácsonyfa-állító magánszemély, cég vagy szervezet pártfogásába vegyen egy nemes ügyet. Újbuda választott pártfogoltja az önkormányzat fenntartásában működő gyógypedagógiai intézmény, a Montágh Imre Általános Iskola és Óvoda.

Lakossági fórum Albertfalván  

Simicskó István országgyűlési képviselő, Hoffmann Tamás polgármester és Szaniszló Krisztián képviselőjelölt (11. vk.) válaszolt az albertfalvaiak kérdéseire a Don Bosco Katolikus Általános Iskolában rendezett lakossági találkozón.

Oldalak