A nagyszülők világnapjára emlékezett a miniszter
Szeptember első vasárnapján ünnepeljük a nagyszülők világnapját. A jeles esemény alkalmából tartott sajtótájékoztatót Simicskó István Újbuda országgyűlési képviselője augusztus 29-én.
Szeptember első vasárnapján ünnepeljük a nagyszülők világnapját. A jeles esemény alkalmából tartott sajtótájékoztatót Simicskó István Újbuda országgyűlési képviselője augusztus 29-én.
A kutyáké volt a főszerep az Örökbefogadott Állatok Napján szeptember 3-án Újbudán. Az Allee Bevásárlóközpont és az Illatos úti telepet segítő Doktorok az Állatokért Állategészségügyi Alapítvány rendezvényén különféle versenyekkel, interaktív bemutatókkal, szaktanácsadással hívták fel a figyelmet a felelős állattartásra és az örökbefogadásra.
29. alkalommal tartottak Halászléfőző Versenyt Gazdagréten, a zsűri több mint hatvan féle halétket kóstolt végig. Az önkormányzat támogatásával, a KözPont Kft. szervezésben megvalósult rendezvény fővédnöke Simicskó István honvédelmi miniszter és Hoffmann Tamás polgármester volt.
Sikerrel zárult a Gazdagréti Amfiteátrumi Mesék című bábszínház-sorozat. A nyári hónapok utolsó keddjein a Portéka Színpad egy-egy műsorát látta a közönség.
Egységes tűzmegelőzési ismertetőkkel tájékoztatja a lakosságot a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. Célja a megelőzés és a súlyos következményekkel járó tűzesetek számának visszaszorítása.
Háromszáztízmillió forint támogatást kap a ciszterci rend a budai Szent Imre-templom felújítására - jelentette be Simicskó István honvédelmi miniszter, Újbuda országgyűlési képviselője hétfőn Budapesten.
Jó hangulat, kellemes illatok, finom ízek jellemezték az immár hatodik alkalommal megrendezett Kelenföldi Lecsófesztivált.
Eddig névtelen közterületekkel bővül az újbudai Pálinkás Antal utca.
Eddig névtelen közterületekkel bővül az újbudai Pálinkás Antal utca.
Száznegyven éve, 1877. augusztus 23-án született Medgyaszay István építész. Otto Wagner egykori tanítványa bejárta Egyiptomot és Indiát, előadásokat tartott Bécsben, Rómában és Bombayben, dolgozott Párizsban Hennebique irodájában, felépítette az első magyar vasbeton színházat. A XI. kerületben is számos épület terveit jegyző alkotó az 50-es években a tervteljesítéshez jól használható szakmai tudása és alkalmazkodó magatartása miatt megtűrt segédtervező volt.
Újbudai Őszköszöntő Fesztivál a Bikás parkban
50 ország mintegy 1500 versenyzője, hat szakág képviselői szórakoztatják a közönséget akrobatikus mutatványokkal az ingyenesen látogatható eseményen. Az Extrémsportok Nemzetközi Fesztiválján (FISE) amatőr kategóriában tudásszinttől függetlenül bárki elindulhat.
40 éve, 1977. augusztus 18-án adták át a Fehérvári úti vásárcsarnokot. A Halmos György tervei alapján épült, közel 8000 m2 alapterületű, piramis alakú csarnokban széles választék és alacsony árak várták a dél-budai városrész lakóit.