Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Újbuda felkészült a feladatok megoldására

Újbuda   |   2017, szeptember 21 - 12:57
Nyomtatóbarát változatSend by email

Új, de nem ismeretlen feladatokat ad Újbuda vezetésének, hogy a kerület a beruházások homlokterébe került az elmúlt időszakban. Hoffmann Tamás polgármester szerint olyan megoldásokra van szükség, amelyek nemcsak az újonnan beköltözők, hanem a már a kerületben lakók életminőségén is javítanak.

Egyszerre több helyszínen folynak a XI. kerületben fejlesztések. Mekkora munkája lesz ezzel kapcsolatban a város vezetésének?
Ma már nem az a kérdés, hogyan lehet lendületbe hozni a kerületet, hanem az, miként tudunk az ideérkező beruházókkal, fejlesztőkkel együttműködni annak érdekében, hogy a terveik összhangban legyenek az itt élők elvárásaival. Egyszerre zajlanak a kerületben kereskedelmi, lakóingatlan- és irodapiaci fejlesztések. Ez a sokszínűség is jelzi Újbuda gyarapodási erejét. Az a célom, hogy ezek a beruházások a lehető legjobb minőségben valósuljanak meg, és olyan fejlesztések társuljanak hozzájuk, amelyek nem csupán a beköltöző új polgárok, de minden már itt lakó javát is szolgálják. Ehhez olyan megállapodásokat kell kötnünk a fejlesztőkkel, amelyekben a beruházáshoz csatlakozva szolgáltató és szociális ellátó intézmények létrehozását is vállalják, vagy javítják a környék infrastruktúráját. Ezért a képviselő-testületnek szabályoznia kell új parkolók, játszóterek és egyéb közösséget szolgáló létesítmények létrehozását, és meg kell kötni a nagyobb fejlesztőkkel az úgynevezett Településrendezési Szerződést.


Milyen elvárások kerülhetnek bele ezen szerződésekbe?
Az építési törvény teszi lehetővé számunkra az itt élőknek kedvező megállapodások kialakítását, amelyek pluszvállalásokat jelentenek a fejlesztőnek. Ilyen például egy óvodának vagy bölcsődének, esetleg egy körzeti orvosi rendelőnek szánt épület át-, illetve megépítése, közparkok, parkolók, kerékpárutak létrehozása vagy egy közlekedési csomópont kialakítása. Szerződésben kérheti egy kerület a beruházót, hogy készítsen terveket mondjuk a tömegközlekedés korszerűsítésére . Újbuda a BudaPart beruházójától például a kötött pályás tömegközlekedés létrehozásának tervezését is kérte (villamos a Budafoki útig) – többek között. Az összes kiemelten fontos beruházásnál tervezünk ilyen szerződést.
Mindez összességében több milliárd forint közösségi fejlesztést jelent a kerületben élők számára. Ezeknek a megállapodásoknak köszönhetően garantálható, hogy élhető és modern városrésszé alakuljanak az újonnan létesülő lakóövezetek.

Mekkora intenzitással, mennyire erősen befolyásolják az ingatlanpiaci fejlesztések a kerületi lakosságszámot?
A XI. kerület a ’80-as években 178 ezres lélekszámú volt, most 150 ezren élnek itt. Az ezredforduló környékén folyamatosan apadt a létszám: a fővárosból sokan az agglomerációba költöztek. 2010-ben a trend megfordult: évente 2–3 százalékkal növekedik a lakosság száma, ami nagyrészt a visszaáramlás következménye. Fantáziát látnak Újbudában a fiatalok, és ezért a befektetők is értékesnek tartják az itteni területeket. Polgármesterként büszke vagyok arra, hogy szolgáltatásainkkal, közösségteremtő beruházásainkkal, rendezvényeinkkel sikerült a kerületet a fiatal családosok körében is népszerűvé tennünk. Ennek hála alakulnak át a korábbi mezőgazdasági területek lakóövezetté, népesül be a Lágymányosi-öböl.

Mindez jelent további szociális terheket?
Az, hogy a kerületben évtizedeken át több mint 180 ezren laktak, azt is jelenti, hogy a szociális infrastruktúra is ehhez igazodott. Számtalan olyan városrész van Újbudán, ahol nem kell új iskola-, bölcsőde- vagy óvodaépület, mert rég megvan a megfelelő kapacitás. Ám az oktatási és nevelési intézményrendszerünk újratervezése, a mai igényekhez alakítása feladatot jelent. Külön munkacsoport dolgozik a kerületi intézményfejlesztési terv létrehozásán, amely javaslatot tesz arra, hol kell a kapacitásokat bővíteni, hol van szükség új létesítményekre. Az a célunk, hogy Újbuda népességének gyarapodása, illetve az építőipari beruházások ne jelentsenek problémát a már itt lakóknak, az új épületek pedig minél kisebb környezeti terheléssel járjanak. Számítunk arra is, hogy a fejlődéssel a központi forrásokhoz is hozzájuthatunk, vagyis Újbuda több állami fejlesztési projekt célterülete is lehet.

Milyen beruházások várhatók még Újbudán?
Önkormányzati tervezés részeként indítottuk el a gyermek-egészségügyi központ kialakítását. A Szent Kristóf Szakrendelő mellé tervezett intézmény létrejöttének alapjait megteremtettük, és hosszú munkával sikerült ezt beilleszteni a 21 milliárd forint összértékű Egészséges Budapest Programba, amelynek megvalósításáról éppen a napokban döntött a kormány. Ugyancsak része a csomagnak a Szent Imre kórház fejlesztése. A kerület nyugati részén épülhet fel a szuperkórház. Ismerve a fejlődési, fejlesztési elképzeléseket, a város vezetése minden kötött pályás tömegközlekedési beruházást támogat, legyen az egy újabb fonódó villamos kialakítása, vagy a 4-es metró meghosszabbítása Budaörsig. Idetartozik természetesen az 1-es villamos végállomásának Etele térre hozatala is. A villamos újabb szakasza révén sokkal kényelmesebben utazhatnak majd az idősebbek is, hiszen kevesebb átszállással juthatnak el a főváros belső részeibe olyan környezetkímélő eszközön, amely csendesebb, mint például az autóbusz. Ugyancsak folyamatos Újbuda Duna-parti rozsdaövezetének megújulása. A csaknem 500 hektáros terület revitalizációjára szintén külön tervet dolgoztunk ki, amelynek eredményeként néhány telken már látszik a korszerűsödés. E terület fejlődését hozná igazán lendületbe a Galvani híd, amelynek tervpályázatát nyáron írták ki. A híd nem pusztán a szomszédos kerületeket hozná közelebb Újbudához, hanem a kerület északkeleti részének forgalmát is enyhítené.

A fejlesztések mellett megtarthatók lesznek a jelenlegi zöld felületek?
Nemcsak megtarthatók, hanem növelni is kell ezeket. A szabályozásokat is eszerint alakítjuk át, a Területrendezési Szerződéseket is ennek megfelelően kötjük meg. Így például a Lágymányosi-öbölben is jelentősen növekszik a közpark felülete. Az 1-es villamos vonalának meghosszabbításához kapcsolódva megújítjuk a házak közötti területeket. Több tízezer fával, illetve cserjével gazdagodik a kerület, ehhez párosul az idei 1111 fa ültetését biztosító Újbuda Veled Zöldül programunk. A Duna-part kerületi szakaszát sétányokkal, kerékpározásra alkalmas sávok kialakításával szeretnénk teljes egészében visszaadni a lakóknak. Az idén elnyert Tér-Köz pályázat keretében újul meg a Gazdagréti tér, ugyancsak a fenti célokat szem előtt tartva. Minden meglévő zöld felületünket meg kell újítanunk, mert az emberek – elsősorban a kisgyermekes családok – nem csupán igénylik, de rendszeresen használják is a lakóhelyük közelében található parkokat, sétányokat.

A fejlődés milyen új kihívásokat jelent?
A fejlődéssel együtt jár az autóforgalom erősödése, a kerület vezetésének munkáját jelentős részben a parkolás rendezése fogja lekötni a következő időszakban. El kell gondolkodni azon, hol szükséges bizonyos területeket fizetős parkolási övezetbe illeszteni, hogy ne használják ingyenes autótárolóként az utcákat a máshonnan bejárók, és a helyben lakók meg tudjanak állni a házuk közelében. Ezzel párhuzamosan több P+R parkolóra lesz szükség – ha jól számolom, most több mint 1500 gépkocsit tudnak leállítani a kerületben ilyenekben. Erre a logikára alapozva kell a kerékpáros közlekedési lehetőségeket javítanunk, hiszen a kerület belső részeinek forgalmát így lehet enyhíteni. Úgy vélem, a következő időszakban a városvezetésnek a közlekedés szabályozása, a különböző igények és lehetőségek összefésülése lesz az egyik fő feladata.

Miért vált ennyire „felkapottá” a kerület?
Újbuda Budapest legdinamikusabban fejlődő városrésze, folyamatosan bővül a közlekedési infrastruktúra, miközben nálunk mindenki megtalálja a számára vonzó területet, a családi házas övezettől a nyüzsgő nagyvárosi területekig. Az, hogy most szemmel láthatóan elsődleges célpontja lettünk a fiataloknak és a fiatal családosoknak, annak is köszönhető, hogy komoly figyelmet fordítottunk a közösségteremtésre, ingyenes közösségi programok rendezésére, a kulturális életre és a kerületi sport-, illetve szabadidős tevékenységek kínálatának szélesítésére. Itt van a fővárosban a legtöbb futókör. A Bikás parkban a szabadtéri fittneszeszközeinket folyamatosan használják, a KRESZ-parkjainkra az iskolák és óvodák is rendszeres programokat szerveznek, nagy rendezvényeinket, mint a gyereknapot vagy az iskolakezdésre szervezett Őszköszöntőt több ezren látogatják. Az idén a hagyományos halászléfőző fesztivállal egybekötött, Gazdagrétre szervezett Szomszédok ünnepe, az Őrmező ünnepe, az Albertfalvi Szent Mihály-napi vásár vagy a tavaszi Gárdonyi Piknik, mind-mind a helyi közösségeket erősítik. Ugyancsak fontos megemlíteni a helyi, kifejezetten erős egyházi közösségeket is, amelyekkel kitűnő kapcsolatot ápolunk. Ezért is remek hír, hogy a közeljövőben megújul a kerület jelképe, a Szent Imre-templom, és ugyancsak kiemelt figyelmet kap a gazdagréti Szent Angyalok Plébánia is.


H. Gy.