Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
február 8. vasárnap, Aranka

Kerületünk

SlowXmas – Lassulj le, és töltődj fel!  

Budapest tematikus utcái ismét együtt készülnek az adventre, hogy közösen mutassanak rá az ünnep igazi jelentésére. Arra ösztönzik a járókelőket, hogy lassuljanak le, töltsék stresszmentesen ezt az időszakot, a pörgést cseréljék élményekre. A Bartók Béla Boulevard (BBB) sem marad ki ebből: kiállítások, könyvek, karácsonyi vásárok mellett különleges programok is akadnak az utca adventi naptárjában.

Adventi köszöntés Újbudán  

Az Újbudai Szociális Szolgálat az idei évben is adventi rendezvénnyel fogadta az idős vagy nehézségekkel élő kerületi lakosokat. A TEMI Fővárosi Művelődési Házban megrendezett ünnepi eseményen László Imre polgármester, Bakai-Nagy Zita alpolgármester és Bába Szilvia önkormányzati képviselő, a Szociális és Egészségügyi Bizottság elnöke is köszöntötte a résztvevőket.

Ünnepi fények Újbudán  
 

Újbuda polgármestere felkapcsolta díszkivilágítást advent első vasárnapján. Az eseményen református, evangélikus és katolikus liturgia szerinti áldás is elhangzott.

Indul a Szülők Háza Alapítvány mentorprogramja  

Idén is átadták a Szülők Háza Alapítvány által létrehozott Szent Antal-díjat a hazai gyermekvédelemben kiemelkedő munkát végző nevelőknek, önkénteseknek és támogatóknak a Tegyél jót! gálaesten. Az eseményen bemutatták az alapítvány jövőre induló mentorprogramját is.

Újbudai tűzoltók sportsikerei  

Idén tizenhatodik alkalommal rendezték meg a K&H Mozdulj! Balaton maratoni és félmaratoni futóversenyt, ezúttal november 16-17-én. A sporteseményen a XI. kerületi Hivatásos Tűzoltóság állománya is indult.

Az OSC is gyászolja Szívós Istvánt  

November 26-án, a Farkasréti temetőben helyezik örök nyugalomra Szívós István olimpiai bajnok vízilabdázót, az OSC hétszeres magyar bajnokát. A sportoló életének 72. évében hunyt el november 10-én.

Szent Márton napja a Sas-hegyen  
 

Lampionos felvonulással ünnepelték Szent Márton napját a Sas-hegy környékén élők november 16-án. Az eseményen több mint háromszázan vettek a részt, felvonulókat tábortűzzel, ének- és furulyaszóval köszöntötték.

Fonó: ismét a legjobb magyar márkák egyike  

Harmadszor is Magyar Brand lett a Fonó. A Budai Zeneház Kiváló Fogyasztói Márka kategóriában nyerte el a díjat. A Magyar Brands program tizedik éve díjazza a magyar vállalkozásokat képviselő márkákat.

Megnyílt a Szeglet Közösségi Tér  
 

Különleges tartalommal nyitotta meg kapuit a Salva Vita Alapítvány által létrehozott Szeglet Közösségi Tér az Albertfalva utcában november 14-én. Olyan műhelyek működhetnek is, amelyek megváltozott munkaképességű vagy fogyatékos embereket akarnak foglalkoztatni.

Díjazták a kiemelkedő sportteljesítményeket  
 

Kitüntették a diákolimpia legjobbjait, és átadták a Papp László Sportolói Ösztöndíjakat november 6-án, az önkormányzat dísztermében. Az intézményvezetők is ekkor vehették át az eredményességi támogatásról szóló szerződéseiket, emellett elismerésben részesült két pedagógus.

A szociális munka elismerésével zárul a Kerület Hete  
 

Idén 17. alkalommal adott át elismeréseket Újbuda Önkormányzata a kerület szociális szférájában dolgozóknak. A kiváló munkát végző idősgondozók, illetve gyermekgondozók polgármesteri dicséretben részesültek november 13-án.

Egy évszázados ház története  
 

A Szentimreváros benépesüléséről, első házainak megépüléséről, azok további sorsáról és a városrész fejlődéséről is szó volt a Szentimrevárosért Egyesület rendezvényén november 8-án.

Futva ünnepeltek a tűzoltók és a rendőrök  
 

Újbuda rendőrei és katasztrófavédői is csatlakoztak a Kerület Napjához, a testületek tagjai a Feneketlen-tó körüli 11 kilométeres futáson vettek részt november 11-én.

Oldalak