Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

A szociális munka elismerésével zárul a Kerület Hete

Újbuda   |   2019, november 14 - 10:00
Nyomtatóbarát változatSend by email

Idén 17. alkalommal adott át elismeréseket Újbuda Önkormányzata a kerület szociális szférájában dolgozóknak. A kiváló munkát végző idősgondozók, illetve gyermekgondozók polgármesteri dicséretben részesültek november 13-án.

Újbuda szociális és gyermekjóléti intézményeinek vezetői minden évben javaslatot tehetnek munkatársaik polgármesteri dicséretben részesítésére; idén öt, a kerületi szociális szférában kiemelkedő teljesítményt nyújtó szakember vehetett át ilyen elismerést. A Kerület Hete záróeseményének számító ünnepségen László Imre polgármestere mellett részt vett Bakai-Nagy Zita, szociális ügyekért felelős alpolgármester, valamint Bába Szilvia, a szociális és egészségügyi bizottság elnöke, Győrffyné Molnár Ilona humánszolgálati igazgató és Vargáné Kremzner Zsuzsanna jegyző is.

– Ezt a hetet egy közös cél fűzte össze, ahogy a mindennapokat is: a tenni és dolgozni akarás Újbudáért – fogalmazott megnyitó beszédében László Imre polgármester. – A Szociális Munka Napja lehetőséget nyújt arra, hogy az önfeláldozó, kimagasló munkát végző idősgondozók, illetve gyermekgondozók, a segítő hivatást teljesítők, az önkéntesek és a szociális képzésben dolgozó kollégák megmutathassák magukat, hiszen a szakmai feladat és felelősség az övék – emelte ki László Imre. – Ma Újbudán 42 000 hatvan év feletti él, szükség van a szociális szférában dolgozók munkájára, tapasztalataira. A mai nap köszönet és tiszteletadás a szociális dolgozók tevékenysége előtt – tette hozzá a polgármester.

2019-ben kimagasló szociális munkájáért dicséretben részesült Kámán Sándorné, Domaradzki Márta, Ónody Tamásné, Kovács Róbert és Burián Andrásné. Az elismeréseket László Imre és Bakai-Nagy Zita adta át.

T. E.