A XI. kerületi tűzoltók méltón képviselték a Fővárost
Tolcsván került megrendezésre a 2013-as kismotorfecskendő szerelési bajnokság első fordulója 2013. április 13-án.
Tolcsván került megrendezésre a 2013-as kismotorfecskendő szerelési bajnokság első fordulója 2013. április 13-án.
2013. július 1-jétől előre megvásárolható, a felhasználás kezdő dátumától számított 30 napon belül tetszőlegesen kiválasztott öt napon (24 órás intervallumban) felhasználható új, napijegy típusú jegytömböt hoz forgalomba a Budapesti Közlekedési Központ, nem rendszeresen utazó ügyfeleink számára. Az új termék a közösségi közlekedés szolgáltatásait havonta csak néhány napon át használók számára kínál ez év júliusától megoldást.
Kedves Barátunk! Tisztelettel meghívjuk előadássorozatunk következő találkozójára, amelynek témája: Budapest jelene és jövője.
A kerületi összefogás egy újabb bizonyítékának lehettünk tanúi április 6-án, szombaton az Albertfalvi termelői piacon.
Március végétől átalakul a szelektív hulladékgyűjtési rendszer
A sokat késő tavasz az időjósok szerint egy hét múlva végre megérkezik, ilyenkor pedig nemcsak a lelkünk, de környezetünk is megújulásra vágyik. Az Újbuda Prizma Kft. minden tél végén tavaszi nagytakarításba kezd, amely során az egész kerületet megtisztítják a hideg hónapokban felhalmozódott szeméttől. Az akció idén bővül: házhoz megy a gallyaprító gép, és - mint korábban - a veszélyes hulladékot is begyűjtik.
2013. április 6-án szombaton 9 és 13 óra között minden érdeklődőt szeretettel vár az Összefogás Újbudáért Egyesület, valamint Nagyné Antal Anikó és Farkas Krisztina önkormányzati képviselők az Albertfalvi Piacon (Fehérvári út 213.) egy új, szezonális rendezvényre.
Az 1991 óta sikerrel működő, közhasznú Szentimrevárosi Egyesület ingyenes bérletbe kapott a kerületi önkormányzattól egy 58 négyzetméteres, földszinti helyiségcsoportot a Kende u. 12. sz. alatti lakóépületben. Az egyesület a helyiségeket felújította, és első rendezvényként egy Szentimrevárosi helytörténeti kiállítást állított össze fotókból, interaktív játékokból.
Egyházi eseménynaptár