Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
november 22. péntek, Cecília

Bérlet és jegy egyben: itt az 5/30-as jegy!

2013. július 1-jétől előre megvásárolható, a felhasználás kezdő dátumától számított 30 napon belül tetszőlegesen kiválasztott öt napon (24 órás intervallumban) felhasználható új, napijegy típusú jegytömböt hoz forgalomba a Budapesti Közlekedési Központ, nem rendszeresen utazó ügyfeleink számára. Az új termék a közösségi közlekedés szolgáltatásait havonta csak néhány napon át használók számára kínál ez év júliusától megoldást.

Az új jegytípus a BKK jegy- és bérletpénztáraiban júliustól lesz elérhető, egyelőre kísérleti jelleggel vezetjük be és az első hónapok forgalma, utasaink visszajelzései alapján értékeljük majd a tapasztalatokat.

A Fővárosi Közgyűlés által április 9-én jóváhagyott új BKK termék 2013. július 1-jétől kapható: új, 5/30 jegyet is vásárolhatnak mindazok, akik egy, a vásárláskor meghatározott 30 napos időszakban csupán 5 napon használják a budapesti közösségi közlekedést, akkor azonban intenzíven, többszöri átszállással.

· Az új jegytípus előnye, hogy 30 napon belül öt tetszőlegesen kiválasztott napon kínál kedvező áron utazási lehetőséget úgy, hogy tulajdonosa maga választhatja meg a felhasználás kezdő dátumát és időpontját. A kezdő dátumot és időpontot az egyéb, például a 24 vagy 72 órás jegyekkel ellentétben ügyfelünk írja rá a tömb szelvényeire, tehát nem kell a vásárláskor eldönteni, melyik lesz az öt nap, amikor használja.

· Az egyes szelvények az utas által megjelölt kezdő időponttól (hónap, nap, óra, perc) számított 24 órán át jogosítanak utazásra, tehát nem 5 naptári nap, hanem 5 db 24 órás intervallum a jegy tartalma egész pontosan.

· A szelvények csak az utas által a vásárláskor megadott, és a pénztáros által a tömb borítóján feltüntetett 30 napos érvényességi időn belül használhatók fel.

· A tömbös kivitelben forgalmazott napijegy öt darab, a gyűjtőjeggyel ellentétben nem eltávolítható, a tömb nélkül fel nem használható szelvényt tartalmaz.

· Az új jegytípus ára 4.550 Ft/tömb. Ezért az árért tehát a tömb tulajdonosa 30 napon belül öt alkalommal 24 órán át korlátlanul használhatja a közösségi közlekedést, kivéve a MÁV és a Volán járatait - ez lényegesen kedvezőbb, mint pl. 5 db 24 órás jegy váltása, amelyhez képest 45% kedvezményt biztosít az új termék.

 

 

 

 

 

LEGFRISSEBB
×