Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Dél-Buda

Piknikhangulat az Árasztó-parton  

Dél-Buda izgalmas Duna-parti szakasza idén nyár végéig horgászok, futók kietlen terepe volt, augusztus vége óta viszont piknikbútorokkal, hintával, tűzrakóhelyekkel gazdagodott a terület.

Megújuló ipari területek Újbudán - Egy lépéssel közelebb a Galvani hídhoz  

Az egykori ipari környékek revitalizációjára jó példával szolgál Újbuda - emelték ki egybehangzóan a lapunknak nyilatkozó építészek. Elég Lágymányosra gondolni, ahol szépen látszik, hogy az elhagyott rozsdaövezetből miként lesz lakó- és irodanegyed. Hasonló fejlődést indíthat be a Galvani híd is, ha megvalósulnak a ma még kezdeti állapotban lévő tervek.

Pótlóbuszok járnak Dél-Budán a hétvégén  

A szeptember utolsó hétvégéjén rövidített útvonalon, belső végállomásától Albertfalva kitérőig közlekedik a dél-budai 17-es, 41-es és 47-es villamos, ahonnan a dél-budai végállomás pótlóbusszal közelíthető meg. A villamospótlásra az Albertfalva térnél megnyílt üzletnél lévő villamos-útátjáró felújítása miatt van szükség.

Versengenek a vásárlók a dél-budai lakásokért  

A XI. kerület kiemelkedően teljesít a lakásépítések számát, illetve a már eladott ingatlanok arányát tekintve. A XXII. kerület ugyan jóval kevesebb épülő projekt helyszíne, azonban itt is hasonlóan magas a már megvásárolt lakások aránya.

Újabb húsz dél-budai villamosmegálló lesz akadálymentes  

Augusztus 28-tól újabb 20 dél-budai megállót korszerűsítenek Budapesten. Hasonlóan a nyár végéig átépülő Fehérvári úti és Bartók Béla úti peronokhoz, az Alkotás, Budaörsi és Villányi úti villamosok megállóhelyei is akadálymentesek lesznek október közepére. A beruházás miatt ismét változik a budai villamosok közlekedése, az aktuális forgalmi rend itt érhető el.

Átmenetileg megváltozik több dél-budai villamosjárat közlekedése  

Szeptember 21-27. között villamosvágány-építési munkák miatt jelentősen változik több dél-budai villamosjárat közlekedése. A XI. kerületi Fehérvári úton villamosvágány-építési munkákat végeznek, ezért hétfőtől péntekig a 18-as, a 41-es és a 47-es villamos külső végállomásától csak Újbuda-központ M-ig közlekedik, belvárosi szakaszukon autóbuszokkal vagy másik villamosra átszállva lehet utazni.

Rajonganak a bérlők a Dorottya udvarért  

Ikonikus épület, folyamatos és innovatív fejlesztéseknek, tágas, alakítható tereknek, magas szintű, a bérlői igényekre szabptt szolgáltatások – többek között ezért népszerű az irodapiacon régi és bérlők számára egyaránt Dél-Buda meghatározó irodaháza, a Dorottya Udvar.

Dél-Budán van a legkevesebb üres iroda  

Dél-Budán van a legkevesebb üres iroda

Egyre kevesebb üres iroda van Budapesten, az első negyedében arányuk 2,8 százalékponttal csökkent a tavalyi azonos időszakhoz viszonyítva. Ez mintegy fél százalékponttal kevesebb, mint az előző negyedévben volt, közölte a Budapesti Ingatlan Tanácsadók Egyeztető Fóruma (BIEF).

Újjáformált kötött pályás közlekedés  

Újjáformált kötött pályás közlekedés

A budai, valamint az újbudai tömegközlekedési fejlesztések nyomán új csomópont és forgalmi központok alakulnak ki, míg mások szerepe háttérbe szorul. Mindez erőteljesen érinti a kerület gazdaságát és kereskedelmét, illetve az érintett pontokon a kerület arculatai is változik, modernizálódik.

Huszonegy gyűjtőállomással bővül a Mol Bubi rendszer  

Huszonegy gyűjtőállomással bővül a Mol Bubi rendszer

Dél-Buda is bekerülhet a budapesti közbringarendszerbe. Huszonegy gyűjtőállomással és ötven új kerékpárral bővül ugyanis a Mol Bubi közbringarendszer - a Fővárosi Közgyűlés döntése szerint. A szoftverhibák miatt késve átadott rendszer után 180 millió forintos kötbért fizettet a fejlesztővel a főváros, ebből 153 milliót fordítanak a huszonegy új, érintőképernyős terminál és az ötven új kerékpár üzembe helyezésére.